Páholyban az Internazionale

Nem történtek meglepetések a keddi játéknapon, tulajdonképpen a papírforma érvényesült. Az Inter győzelme várható volt a Leverkusen ellen, az sem jelent szenzációt, hoga a Valencia pontot szerzett Londonban. Az Ajax diadalára talán felkapják fejüket a szurkolók, de hát tudjuk, az AS Roma válságban van.

Meddő emberfölény. Bergkamp (képünkön) és londoni klubtársai nem tudtak gólt lőni a szervezetten védekező ValenciánakTASR/EPA-felvétel „Leginkább a játékosaim eltökéltségével voltam elégedett, mindenki kiválóan küzdött” – mondta Hector Cúper, a tavasszal még BL-döntős Leverkusen ellen 3:2-es győzelmet arató Internazionale vezetőedzője. A milánóiak az első fordulóban 4:1-re nyertek a Newcastle Uniteddel szemben, így a keddi hazai sikernek köszönhetően szinte páholyból várják a tavaszi folytatást. „Kockáztattam, amikor csak három középpályásnak szavaztam bizalmat, de szerencsére így is le tudtuk zárni a széleket a németek ellentámadásai elől. Ráadásul a három csatár révén gyorsan támadásba tudtunk lendülni” – magyarázta a siker titkát az argentin szakember. Az Internazionale győzelmének értékét növeli, hogy sérülés vagy eltiltás miatt a védelem olyan három klasszisa nem játszhatott, mint Francesco Coco, Marco Materazzi és Fabio Cannavaro.

A Bayer az 1. körhöz hasonlóan két vereséggel kezdte a másodikat is, így talán érthető, hogy Klaus Toppmöller vezetőedző még nem érzi veszni továbbjutási esélyeiket. „Már találkoztunk az FC Barcelonával és Internazionaléval is, így kijelenthetem: nincs nagy különbség a csoport csapatai között. Ezért még bizakodhatunk.”

Az 1. és 2. forduló eredményei alapján hatalmas harc várható a B-csoportban a továbbjutásért, csak az AS Roma helyzete tűnik rosszabbnak a riválisokénál. Az olasz együttes a nyitó körben hazai pályán 3:1-re kikapott az Arsenaltól, s a botlást Amszterdamban sem tudta kijavítani, 2:1-es vereséget szenvedett a több kulcsemberét nélkülöző Ajaxtól. „Győzni jöttünk Hollandiába, de a hazaiak korai gólja teljesen felborította terveinket. Sajnos a folytatásban nem tértünk igazán magunkhoz, ez a játékosaim hibája. Elsősorban gondolkodásban voltunk lassúbbak az Ajaxnál” – mondta Fabio Capello, a rómaiak vezetőedzője. A kiváló szakember nem okolja Francesco Antoniolit a kudarcért, pedig a 11. percben óriásit hibázott Zlatan Ibrahimovic gólja előtt. Egy távoli lövés pattant ki a meglepett kapus fejéről, s a svéd válogatott egyik legnagyobb csillagának már okozott gondot a lehetőség kihasználása.

„Tudtam, hogy képesek lehetünk a győzelemre, de még így is kellemes meglepetés ért. Ismét bebizonyosodott, hogy a futballban bármi megtörténhet” – értékelt Ronald Koeman, a második forduló után négy pontos Ajax vezetőedzője, aki sérülések és eltiltás miatt hat állandó kezdőjátékosára (van der Vaart, Sikora, Joey, Didulica, Chivu, Galasek, O’Brien) nem számíthatott.

u Gólnélküli döntetlennel zárult az Arsenal és az FC Valencia rangadója, amelyet elsősorban a sérült Santiago Canizarest remekül helyettesítő tartalékkapus, Andrés Palop „számlájára írt“ Arséne Wenger, a hazaiak vezetőedzője: „Elképesztően védett, mindenre gyorsan reagált, s emellett atlétikus képességeivel is lenyűgözött. Hatalmas elismerést érdemel a kiváló mérkőzés után.” A római 3:1-es sikert követően hasonló folytatást váró hazaiak nem örültek az eredménynek, mert a győzelemmel az olaszokat és a spanyolokat is lerázhatták volna. Erre volt esélyük, főleg akkor, amikor Angulo kiállítását követően a 72. perctől emberelőnyben játszhattak. „Csalódottak vagyunk, de annak viszont örülhetünk, hogy így is vezetjük a csoportot az Ajax társaságában. Még semmi sem dőlt el, borzasztóan nehéz folytatásra számítunk” – jegyezte meg Wenger.

Rafael Benitez, az FC Valencia vezetőedzője elsősorban a kiállítással foglalkozott a lefújás után, értetlenségének hangot adva: „Meg kell néznem videón az eseményeket, mert a kispadról úgy tűnt számomra, hogy ok nélkül kapott piros lapot a játékosom.” Angulót a francia védő, Pascal Cygan megütéséért állította ki Nielsen dán játékvezető. „Nagyon fontos pontot szereztünk. Győzelmi esélyeink is voltak, de a vereségtől sem álltunk távol” – értékelt a valenciai edző.

KEDDEN TÖRTÉNT

A-CSOPORT: Internazionale–Bayern Leverkusen 3:2 (2:0). G.: Di Biagio (14., 27.), Crespo (80.), ill. Zsivkovics (62.), Franca (90.), 40 ezer néző.

Hatalmas esőzés miatt szerda estére (lapzárta után ért véget) halasztották a Barcelona–Newcastle összecsapást.

1. Internazionale 2 2 0 0 7:3 6

2. Barcelona 1 1 0 0 2:1 3

3. Leverkusen 2 0 0 2 3:5 0

4. Newcastle 1 0 0 1 1:4 0

Következik (februrár 18.): Barcelona–Internazionale, Leverkusen–Newcastle.

B-CSOPORT: Ajax–AS Roma 2:1 (1:0). G.: Ibrahimovic (11.), Litmanen (66.), ill. Batistuta (89.), 50 148 néző. Arsenal–FC Valencia 0:0, 34 793 néző. Piros lap: Angulo (72., Valencia).

1. Arsenal 2 1 1 0 3:1 4

2. Ajax 2 1 1 0 3:2 4

3. Valencia 2 0 2 0 1:1 2

4. AS Roma 2 0 0 2 1:5 0

Következik (február 18.): Arsenal–Ajax, AS Roma–Valencia

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?