Ötcsillagos vásárúti támadófoci

Vásárút. Ötször csattant fel vastaps a vásárútiak és a felsőpatonyiak falunapi régiórangadóján, s mind az ötször a hazaiaknak volt okuk az örömre. A kiütéses győzelemből (5:0) a vásárúti hálóőr, Orosz Antal is aktívan kivette részét, aki a gólszerzők közé is feliratkozott.

Vásárúton a hazaiak ötgólos győzelemmel tették emlékezetessé a falunapotFogas Ferenc felvételeNem túlzás, ha azt írjuk: a szombat délutáni találkozón szinte felborult a pálya a vásárúti támadójáték jóvoltából. A megfiatalított felsőpatonyiak becsületére szóljon, hogy lelkesen küzdöttek, de az ellenfél térfelén vajmi keveset mutattak Fodor András védencei. A magabiztos vendéglátók sorra dolgozták ki helyzeteiket, de az irányzékkal rendre gond volt. Amíg az első játékrészben hét (!) tiszta gólhelyzet adódott a kékmezes hazaiak előtt, addig a zöld-fehér vendégek első és egyben utolsó veszélyes próbálkozása Szabó Attila nevéhez fűződik. Az első félidő leghiggadtabb vásárúti játékosa Bereczky volt, akit a 19. percben ugratott ki Makó, s a támadó Mrva kapus alatt gurított a hálóba. Szünet után a hazaiak eredményessége gyökeres fordulatot vett. Két perc elteltével már 2:0-ra vezettek Kalmár László legényei. Tomasovics 25 méterről végzett el egy szabadrúgást, a labda pedig a kapufát érintve jutott a hálóba. Nem sokkal később ismét a középkezdést gyakorolhatták a felsőpatonyiak. Dohorák szabadrúgása kipattant Mrváról, a lesipuskás Bereczky köszönte a lehetőséget, majd bekotorta a harmadik vásárúti gólt. Mindeközben a vendégek 45 esztendős hálóőre szemmel láthatóan fájdalmaival küszködött, alig tudott talpon maradni. Később le is kellett cserélni, majd mentő szállította el. A kapuskesztyűket kényszermegoldásként a csapatkapitány, Tóth Krisztián húzta fel. Már az első védenivalójánál felavatták az alkalmi hálóőrt: Lukáč beadását ejtette ki, Bereczky ismét jókor volt jó helyen, így megszerezte harmadik találatát. A végén még büntetőhöz is jutottak a hazaiak. A kilencven percig csak unatkozó Orosz Antal adta meg a vendégeknek a kegyelemdöfést.

Nem szeretnénk ünneprontók lenni, de nem hagyhatjuk szó nélkül a játékvezető ténykedését. A második félidő derekán a felsőpatonyi Straka szállt bele hátulról Kozmába. A hazaiak védője felugrott, s dühében torkon ragadta vetélytársát. A vendégek játékosa meg is kapta sárga lapját, de nemcsak, hogy elmaradt Kozma jogos kiállítása, még csak figyelmeztetést sem kapott. Más kérdés, hogy ez 3:0-nál történt, s tíz emberrel is könnyedén megtartották volna előnyüket a hazaiak… A bíró a megítélt tizenegyest is alaposan elnézte, mivel a büntetőterületen kívül láttuk a szabálytalanságot. A hazaiak győzelme azonban megérdemelt, otthoni gólarányuk lehengerlő 9:0, a felsőpatonyiak idegenbeli mérlege viszont 0:11…

TRH. HRADSKÁ–HORNÁ POTÔŇ 5:0 (1:0). Góllövők: Bereczky (19., 51., 80.), Tomasovics (47.), Orosz (85.). Sárga lapok: Tóth, Straka, Ozsvald Zs. (mindannyian H. Potôň). Játékvezető: Tonkó, 300 néző.

TRH. HRADSKÁ: Orosz–Dohorák, Maťo, Kozma, Tesársky (Androvics K.), Vuong (Sípos), Tomasovics, Makó, Lukáč, Bereczky (Androvics A.), Pánik.

HORNÁ POTÔŇ: Mrva (Ozsvald Zs.)–Tóth, Štrba, Pittner, Szabó T., Čmehyl, Miklós (Szekács), Horváth, Szabó A.(Straka), Rácz, Horváth Cs.

EDZŐI VÉLEMÉNYEK

Kalmár László (Trh. Hradská): „Örülök a nagyarányú győzelemnek, a tizenöt kidolgozott helyzetnek, s annak, hogy a végén a fiatalok is bizonyítási lehetőséghez jutottak. A legfontosabb azonban az otthon tartott három pont.”

Fodor András (H. Potôň): „Gratulálok az ellenfélnek, győzelme teljesen megérdemelt. A gólarány azonban eltúlzott. Kapusunk lágyéksérülést szenvedett. Bízom benne, hogy sérülése nem komoly. Ha azonban hosszan tartó gyógyulást igényel, szeptember elsejével már biztosított a helyettes.” (kb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?