Olimpiai ezüstérmes a galántai csapatban

Galánta. Gazdag hagyományokkal rendelkezik a helyi asztaliteniszsport. A mátyusföldi városban már több mint fél évszázada űzik ezt a sportágat a kaucsuklabda szerelmesei.

Galánta. Gazdag hagyományokkal rendelkezik a helyi asztaliteniszsport. A mátyusföldi városban már több mint fél évszázada űzik ezt a sportágat a kaucsuklabda szerelmesei. Tíz évvel ezelőtt Szuperligát játszott a férfi csapat, s olyan nagyágyúkat fogadtak a helyi sportcsarnokban, mint Klampár Tibort vagy Werner Schlagert (jelenleg ő a világbajnok). Az egykori profi csapatról már csak múlt időben beszélhetünk, de a szakosztály nem szűnt meg, csak „átfestették a cégtáblát”. A jelenlegi (amatőr) együttes a második vonalban a legjobbak közé tartozik.

„A 90-es évek közepén, amikor szuperligás csapata volt Galántának, sok hazai tehetség nem fért be az élvonalbeli gárda keretébe, s hogy ne kerüljenek mellékvágányra, megalakítottuk a GASTO klubot. Évről évre egyre jobb teljesítményt nyújtottunk, lassan araszolgattunk előre, mígnem 2001-ben feljutottunk az I. ligába” – emlékezett vissza a rajtra Klement Mátyás szakosztályelnök, aki egy éve irányítja a klubot.

Az egykori sikeregyesület, a Spartacus ugyan nem szűnt meg (a nők tavaly még az I. ligában asztaliteniszeztek), de jelenleg már csak árnyéka önmagának. A GASTO viszont az idei bajnokságban várakozáson felülit produkál, a második vonal élcsapatai közé tartozik, s a pontvadászat félidejében az előkelő negyedik helyen tanyázik.

„Hat együttesünk van, négy felnőtt, valamint egy-egy diák és ifjúsági csapat. Összesen 30 asztaliteniszezővel rendelkezünk, s ami a legbiztatóbb: utánpótlásban nincs hiány. Sokat köszönhetünk a városnak, mert a teremmel kapcsolatos valamennyi kiadást fedezi, s más téren is támogat. Nem építünk légvárakat, ami azt jelenti, nincsenek szuperligás álmaink, továbbra is amatőr szinten űzzük majd az asztaliteniszt. A jövőben is szeretnénk felkarolni a fiatalokat” – nyilatkozta lapunknak a klubelnök (egyben főszponzor), aki már 45 éve pingpongozik, s egykoron az RH Prahában is játszott.

Olimpiai ezüstérmes játékos is található a galántai csapatban: Csejtey Richárd a sydneyi paralimpia csapatversenye után állhatott fel a dobogó második fokára, s reméli, Athénban a szlovák válogatott tagjaként kiharcolja az elsőséget.

A közelgő tavaszi szünetben – a tárt kapuk napján – bárki ellátogathat a GASTO „főhadiszállására”, a Sportházba, s elsajátíthatja a pingpong alapjait, aki pedig már tud asztaliteniszezni, az korlátlan ideig játszhat.

„Március elején, két napon át várjuk az érdeklődőket, minden teljesen ingyenes, még a frissítő is! Természetesen ütőt és labdát is lehet kikölcsönözni, az egyedüli feltétel a tornacipő. A karácsonyi szünetben már volt egy ilyen rendezvényünk, akkor az első napon huszonketten, a másodikon pedig tizenheten álltak asztalhoz. Remélem, most többen lesznek... – búcsúzott Klement Mátyás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?