Olimpiai bajnok akarok lenni!

Minden lépését veszi a televízió, nyomában rajongók tömege. Ez a felhajtás másnak talán már terhes lenne, de Brian Joubert szemmel láthatólag elemében van. Sugárzik a boldogságtól. Semmi kétség, a tizenkilenc éves Európa-bajnok rendkívül élvezi a helyzetet. A mosoly beszélgetésünk alatt sem tűnik el az arcáról.

„Csodálatos volt a dobogón állni. Negyven év után én vagyok az első francia, aki Európa-bajnokságot tudott nyerni. Nagyszerű érzés.” Tomáš Kika felvételeTavalyi rövidprogramját mutatta be, ez a mostani mégis hatásosabb, teljesen újnak tűnik. Hogyan csinálta?

Tavaly sem volt már rossz ez a program, de én is érzem, hogy ez most más. Azóta már sokszor előadtam, több tapasztalatot szereztem, s ma már tökéletesen megy. Ebben rejlik a különbség.

Hibátlan rövidprogramot futott, míg Pljusenkónak volt egy apró megingása. A bírók mégis őt látták a legjobbnak. Nem volt csalódott?

Nem, mert én elvégeztem a dolgomat. Nagyszerűen futottam. Jevgenyij kombinációjában a négyfordulatost ugyan csak egy dupla ugrás követte, de ő a világbajnok, s a bírók nem akartak engem az első helyre tenni.

Ennek ellenére remélte, hogy a kűrben még megverheti a címvédőt?

Igen. Jól éreztem magam a kűröm előtt, nyugodt és magabiztos voltam, tudtam, ha hibátlan programot futok, megnyerhetem az Európa-bajnokságot. És megcsináltam.

A kűrjét kombinációval kellett volna indítania, mégis csak egy önálló négyfordulatossal kezdett. Csak a kűr során döntött a változtatás mellett?

Nem, már a bemelegítéskor elhatároztam, mivel akkor nem sikerült a négyfordulatos. Úgy láttam jónak, ha először csak magában csinálom meg a quadot. Aztán jött a többi ugrás, a flip, az axel, s még nem éreztem magam fáradtnak. Megugrottam hát a kombinációt is, s benne a második négyfordulatost.

Ki választotta kűrjéhez a Mátrix zenéjét?

Az én ötletem volt, s a koreográfusom, Nyikolaj Morozov is beleegyezett. Egyébként nagyon szeretem a Mátrixot, az első két részt láttam is.

A Mátrix világában a főhős, Neo a világ megmentője, a legjobb, a „kiválasztott”. Kiválasztottnak érzi magát?

Most mindenképp, hisz én nyertem! De ez nem ilyen egyszerű, még előttünk áll a világbajnokság.

Salt Lake City olimpiai bajnoka, Alekszej Jagugyin hogyan segít önnek a felkészülésben?

Egyelőre csak egy hetet dolgoztunk együtt a francia bajnokság előtt. Ennek ellenére sok hasznos tanácsot kaptam tőle az ugrásokkal kapcsolatban, s a szellemi felké-szülés terén is. Ez az egy hét is sokat jelentett számomra. Azóta néha telefonon beszélünk, vagy az internet segítségével levelezünk. Nyáron pedig már komolyan belevágunk, hogy a lehető legjobban felkészüljek a következő szezonra. Számomra Alekszej a jelen legnagyobb korcsolyázója, igyekezni fogok, hogy a legjobbat nyújtsam az edzéseken is.

Sokan éppen Jagugyinhoz hasonlítják.

Sokszor hallottam már, hogy külsőleg is hasonlítunk, a mozgásunk is hasonló, de szerintem leginkább a lépéssoraimban vehető észre a hasonlóság.

Mi a véleménye Pljusenko stílusáról?

Nem tetszik! Feleslegesen zsúfolja tele a programjait a különféle elemekkel. Én is meg tudom csinálni ugyanazt, de szerintem ez már túl sok!

Mit gondol, mi a legfontosabb a műkorcsolyázásban? A tehetség, a kemény munka vagy a lelki felkészültség?

Fontosak az ugrások és az eredeti koreográfia is, de a többi összetevő is elengedhetetlen. Ez itt Budapesten is megmutatkozott. Jevgenyij elrontotta az ugrását, mert nem bírta elviselni a nyomást. Nem tudja kezelni a kiélezett helyzeteket.

Mi volt az első gondolata, mikor látta a nagy riválist elesni?

Mikor elhibázta az első axelt, meghökkentem. Huh, mi történik itt?! Aztán még egyszer megpróbálta, és még egyszer elesett. Ezzel aztán számára mindennek vége is lett, mert teljesen megváltoztatta a programját, módosított az ugrások sorrendjén, de már nem tehetett semmit!

Mire gondolt a dobogón állva, mialatt a francia himnuszt hallgatta?

Csodálatos volt. Ebben a kategóriában negyven évvel ezelőtt győzött francia, negyven év után én voltam az, aki ezt újra végre tudtam hajtani. Nagyszerű érzés.

Talán sokan meglepődtek, hogy ön lett az Európa-bajnok, mert Jagugyin visszavonulása után azt hitték, Pljusenko simán begyűjti az aranyakat. Nem gondolja, hogy Pljusenko maga is elcsodálkozott a teljesítménye láttán?

A rövidprogram után valószínűleg nagyon meg volt lepve. Nagyon jó rövidet futottam, jobbat, mint ő, és ez, azt hiszem, váratlanul érte.

Pljusenko azt nyilatkozta, hogy tud veszteni is, és hogy önnek nagyobb szüksége van erre az Európa-bajnoki címre, mint neki.

Senki sem szeret veszteni, neki se lehet könnyű, hiába próbál úgy tenni, mintha mi se történt volna. Ez az első Eb-aranyam, neki már van három, de szerintem nem bánta volna, ha megszerzi a negyediket is.

Gondolja, hogy akár a világbajnokságot is megnyerheti?

Nem tudom. Nem ez a célom. Persze, ha megnyerem, semmi gond! De ezt is úgy szeretném elérni, ahogy az Európa-bajnoki aranyat: lassan, de biztosan! Elég jól megy ez nekem, két éve Lausanne-ban harmadik lettem, tavaly Malmőben már a dobogó második fokára állhattam, most pedig enyém az aranyérem. Ez így elég gyors volt. Most van két évem arra, hogy világ- és olimpiai bajnok legyek. Mert természetesen olimpiai bajnok akarok lenni! De Jevgenyij is nyerni akar, s Andrej Grijazev is kiváló korcsolyázó, ő is lehet olimpiai bajnok.

S ha 2006-ban teljesül az álma?

Ha megnyerem az olimpiát, akkor talán megpróbálom a párost, de ez még nem biztos. Később pedig edzősködni szeretnék. Semmiképp sem tudnék elszakadni a műkorcsolyától. Négyévesen kezdtem, mivel mindkét nővérem műkorcsolyázott. Akkor gyakran voltam kénytelen hallgatni, hogy ez lányoknak való sport. Egy ideig vacilláltam is a jégkorong és a műkorcsolya között, de mára már bebizonyosodott, jól döntöttem!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?