Olaszországot kiűzték Európából

Guimaraes. Egyszer sem kapott ki, mégis búcsúzni kényszerült az Európa-bajnokságtól a Squadra Azzura, amely négy éve ezüstérmesként zárt. Az olasz közvélemény ugyanakkor bundázással vádolja a dán és a svéd válogatottat.

Csitt! Egy szót se a bundáról! – mintha ezt mutatná a svédek ellen két gólt szerző Jon Dahl Tomasson (jobbra). Az olaszok – a képen Vieri mellett a zokogó Cassano – nehezen tudták feldolgozni magukban, hogy vereség nélkül is távozniuk kell az Eb-ről. Ez persze a skandináv drukkereket nem érdekelte, hiszen Svédország és Dánia negyeddöntős. Reuters-felvételekElegendő néhány olasz napilap főcímét elolvasni, hogy kiderüljön, az itáliaiak nemzeti tragédiaként értékelik csapatuk idő előtti búcsúját. A Corriere della Sera címe tárgyilagos (Olaszország búcsút mond európai álmainak: kiestek az azzurrik), s a La Stampa is azt emelte ki, ami gyakorlatilag történt: „Olaszország nyert, de hazatér.”

Az ugyanis tudható volt, hogy amennyiben a Dánia–Svédország skandináv derbi 2:2-es vagy annál több gólt hozó döntetlennel zárul, az olaszok nyerhetnek akár tíz góllal is a bolgárok ellen, az egymás elleni meccseken rúgott kevesebb gól miatt nem juthatnak tovább.

Akadtak azonban élesebb kritikák is: Az előre beharangozott döntetlen buktatta ki Itáliát (Il Messaggero), Olaszországot kiűzték Európából (Il Giornale). A Gazzetta dello Sport szerdai száma interjút közöl Giovanni Trapattonival, aki elmondta, csapata emelt fővel távozhat Portugáliából, a továbbjutásról ugyanis a portói 2:2 döntött. – Sportemberként nem kommentálom a történteket. A mérkőzés valószínűleg korrekt volt, így a végeredmény is az – fűzte hozzá Trap.

A svéd–dán mérkőzés kapcsán természetesen felerősödött a bundagyanú kérdése. „Nincs kétségem afelől, hogy megegyeztek egymással. Persze tudom, hogy ezt szinte lehetetlen bizonyítani” – mondta elkeseredetten Franco Carraro, az olasz szövetség elnöke, ezért nem is nyújtott be hivatalos tiltakozást az UEFA-hoz. – Valakik most szégyenkezhetnek, de azt hiszem, nem nekünk kell ezt tennünk – nyilatkozott feldúltan Gianluigi Buffon, az olaszok kapusa. – Nagyon szomorú vagyok, mert nem hittem volna, hogy a sportszerűségükre oly büszke emberek ilyet tesznek.

A volt válogatott csatár, Gigi Riva az olasz RAI szakkommentátoraként így értékelte a skandináv derbit: „Nagyon aranyos műsort adtak elő. Mindkét alkalommal, amikor a dánok vezetést szereztek, látványosan extázisba kerültek, aztán valahogyan mindig engedték egyenlíteni a svédeket.”

Az előre beharangozott „bundameccs” gyanúját már nehezen moshatják le magukról a negyeddöntőre készülő északiak, de a svéd és a dán oldal egyaránt tagadja a vádakat: „Bárki, aki megnézte a meccset láthatta, hogy szó sem volt megbeszélt eredményről” – mondta Morten Olsen, a dán válogatott szövetségi kapitánya.

Az olasz La Repubblica című római és a Corriere della Sera milánói lap szerint is az „előre bejelentett döntetlent” bizonyítja a Stockholm City keddi számának címoldala, amely 2004. június „2:2”-re volt dátumozva. (o, mti, ú)

Lippi érkezhet Trapattoni helyére

Giovanni Trapattoni, az olaszok szövetségi kapitánya nem kíván lemondani posztjáról. – Nem olyan ember vagyok, aki egykönnyen bedobja a törülközőt – mondta a szakvezető, de azért hozzátette: kiestek, s ezért sorsa nem az ő kezében van. Trap mester sejthet valamit, mert július 15-én lejár a szerződése a válogatottnál, s olasz értesülések szerint Marcello Lippi érkezik helyette. (mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?