Nyerni kellett volna

Vrbové/Dunaszerdahely. Sorozatban negyedik tétmeccsén sem vesztett, rádásul gólt sem kapott a DAC, ennek ellenére Meszlényi Tibor vezetőedző elégedetlen csapata szombati idegenbeli döntetlenjével. „Ott remiztünk, ahol nyernünk lehetett, pontosabban kellett volna.

Vrbové/Dunaszerdahely. Sorozatban negyedik tétmeccsén sem vesztett, rádásul gólt sem kapott a DAC, ennek ellenére Meszlényi Tibor vezetőedző elégedetlen csapata szombati idegenbeli döntetlenjével. „Ott remiztünk, ahol nyernünk lehetett, pontosabban kellett volna. A hazaiak tartottak tőlünk, egy ziccerük sem volt a kilencven perc alatt. Mi viszont már az első félidőben két-három góllal vezethettünk volna. Buka, Uzola és Belkovics góllal kecsegtető helyzetet puskázott el. Az utóbbi hetekben gólerős Belkovics egy ízben a kapufát találta telibe – kommentálta a szombati történéseket a tréner, aki elsősorban a két rutinos középpályás, Anton Kubala és Szkukalek teljesítményét dicsérte. Elmondása javult a csapat teljesítménye, eredményessége. – Taktikailag fegyelmezettebben, nagyobb akarással, egészséges agresszivitással küzdenek a fiúk a sikerért. Esetenként változtatok, átcsoportosítok az egyes posztokon, hogy minden láncszem a megfelelő helyŕe kerüljön a DAC-gépezetben. Azt is tudatosítanunk kell, hogy a menet közbeni csapatépítéshez nagy adag türelemre, több időre van szükségünk. Mi azon vagyunk, hogy ez a műhelymunka ne menjen az eredmények rovására” – fogalmazott a rutinos szakember, aki kertelés nélkül kimondta – Szencre is zsákmányér utazunk!” (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?