Második helyen végzett az Év futballsitája szavazáson, a harmadik Marek Mintál mintegy száz ponttal maradt le – számított ilyen eredényre?
Az első tízbe nevezett játékosok idei teljesítményét nézve kijelenthető, hogy senkinek sem volt igazán jó szezonja.
Németh Szilárdot, a „Boro” légiósát
Az első tízbe nevezett játékosok idei teljesítményét nézve kijelenthető, hogy senkinek sem volt igazán jó szezonja. Nekem főleg a tavaszi idény sikerült, és ennek alapján bíztam abban, hogy ott lehetek a dobogón. Gratulálok a győztesnek, bár Janočko is elsősorban tavaly volt jó formában, amikor Ausztriában is az Év játékosa lett. Az én véleményem szerint még a Celticben játszó Stano Varga is megérdemelte volna, hogy az első háromba kerüljön. Sajnálom, hogy nem lehettem ott az eredményhirdetésen, de meg kellett szoknom, hogy Angliában az ünnepek alatt sem szünetel a bajnokság. Pedig ilyenkor, Karácsony környékén hazahúz a szívem. (jgj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.