Nem lesz edzőváltás a Ferencvárosnál

Budapest. Kubatov Gábor klubelnök kijelentette, azt akarják, hogy a Ferencváros labdarúgócsapata bejusson a BL csoportkörébe, de arról is beszélt, hogy a mostani selejtezős búcsú miatt nem lesz edzőváltás.„BL-csoportkörösök akarunk lenni, és azok is leszünk.

Budapest. Kubatov Gábor klubelnök kijelentette, azt akarják, hogy a Ferencváros labdarúgócsapata bejusson a BL csoportkörébe, de arról is beszélt, hogy a mostani selejtezős búcsú miatt nem lesz edzőváltás.

„BL-csoportkörösök akarunk lenni, és azok is leszünk. Aki velünk tart, velünk tart, aki nem, az nem – fogalmazott Kubatov Gábor a tegnapi Groupama Arénában tartott sajtótájékoztatón. – Mit kellett volna tennünk? Elzavarjuk az edzőt, ahogy Magyarországon szokás? Azt az edzőt, akivel bajnokságot és kupát nyertünk, akivel a második leghosszabb veretlenségi szériát produkáltuk? Thomas Doll rászolgált a bizalmunkra, két döntetlen miatt nem fogjuk elküldeni.”

Kubatov példaként felhozta Alex Ferguson és a Manchester United esetét, ugyanis a skót trénerrel az első hat évben nem nyertek semmit a vörös ördögök, azaz szerinte a várt eredményekhez idő és türelem kell.

„A Bajnokok Ligája-főtábla 4 milliárd, az Európa Ligáé 1,5 milliárd forintot ért volna, de ami fontosabb, hogy könnyebb lett volna játékost igazolni. Az nem elég motiváló egy külföldinek, hogy magyar bajnok lehet, de azért akarunk igazolni. A bajnokságot meg kell nyerni, ha esik, ha fúj, erre alkalmas a 10–11 millió eurós költségvetésünk” – mondta Kubatov, aki elárulta, tavaly a BL-csoportkörbe jutott csapatok közül a 16 millió eurós volt a legkisebb költségvetés, a Ferencvárosnak kevesebből kéne eljutnia oda. (A zöld-fehéreket búcsúztató Partizani hétmillióból gazdálkodik.)

Orosz Pál, az együttest működtető gazdasági társaság vezérigazgatója azt mondta, számára borzasztó volt megélni a BL-selejtező második fordulójában a kiesést az albán ezüstérmes Partizanival szemben. Hozzátette, ennek meglesz a következménye, de nem szeretnék elkapkodni a döntést, amelyről tájékoztatni fogják az embereket.

A szurkolókra is kitért Kubatov Gábor: „Szomorú, hogy erről kell beszélnünk – válaszolt a szombati szurkolói demonstrációval kapcsolatos kérdésre a klub elnöke. – Én a Fradi tekintetében nem ilyen, vagy olyan párti vagyok, hanem rend párti. A Ferencvárosnál pedig rend lesz. Ki fogjuk várni, amíg be nem jönnek, a szkennerből pedig nem lesz hátrálás, amíg én vagyok az elnök.” (MTI, ns)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?