Négy magyar arany 24 órán belül Sydney-ben

Minden jó, ha a vége jó – tartja a mondás, a magyar sportolók pedig a 2000. évi nyári olim-piai játékok zárónapján bizo-nyítot-ták ennek igazságát: 24 óra alatt nem kevesebb, mint négy aranyat szereztek.

A sydney-i volt a Samaranch-éra utolsó olimpiája: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság spanyol elnöke volt az, aki végül is elérte, hogy a 2000. évi játékokat az ötödik kontinensen tartsák. A rendezésre pályázott még Manchester, Berlin és Isztambul is, végül Peking és Sydney mérkőzött meg a jogért. 1993. szeptember 23-án az utolsó körben az ausztrálok nyertek 45:43 arányban. A kínaiak kiakadtak az eredményen, de nem volt mit tenni: Samaranch segítségével vagy anélkül, az olimpiai láng Ausztráliába került.

Samaranch elégedett

„Sydney minden idők legnagyobb olimpiáját rendezte meg” – így értékelt José Antonio Samaranch a záróünnepségen, és az Olimpiai Stadiont zsúfolásig megtöltő 110 ezer néző egyet is értett vele: Ausztrália igencsak jó választásnak bizonyult. A Darling Harbourban és a belváros más pontjain elhelyezett óriási kivetítőkön még legalább egymillió ember követte a bejelentést.

Az érdeklődés minden előzetes várakozást felülmúlt: nemcsak a nagy stadionokban volt szinte folyamatos telt ház, de a kisebb csarnokok is dugig voltak. Az új létesítményekre közel hatmilliárd ausztrál dollárt költöttek, ám a szakértők szerint ez a hatalmas összeg négy-öt év alatt megtérült.

A sikeres megítéléshez nagyban hozzájárult az olimpia remek hangulata is, mely főleg az ausztrálok vendégszeretetének volt köszönhető. A játékok alatt 47 ezer önkéntes segítette a rendezők munkáját ellenszolgáltatás nélkül, akiket úgy osztottak be, hogy minden sportolónak, edzőnek, újságírónak legalább húsz alkalommal kívánjanak kellemes szép napot, járjanak bármerre is. Mindenki pontosan tudta a feladatát és azt maximális buzgalommal látta el: holott ellenszolgáltatásként csak egy egyenruhát kaptak.

Az ausztrál Thorpedo

Az ausztrálok sztárja első világbajnoki címét mindössze 15 esztendősen szerezte meg, 1998-ban. Tíz vb- és öt olimpiai aranyat szerzett, utóbbiak közül hármat hazai pályán, Sydney-ben (400 gyors, 4x200-as gyorsváltó, 4x100-as gyorsváltó).

Máig emlékezetes az ausztrál 4x100-as gyorsváltó amerikaiak fölött aratott diadala: Thorpe-ék világcsúcsot úsztak, azonban még így is csak egy hajszállal előzték meg ellenfeleiket: a különbség mindössze 0,19 másodperc volt. Legalább ilyen emlékezetes az ausztrálok győzelmi tánca: a medencéből kimászva léggitározni kezdtek az amerikaiak előtt, így fricskázva meg az Egyesült Államok megmondóemberét, ifj. Gary Hallt, aki az olimpia előtt azt mondta, úgy elverik a mezőnyt, mintha gitárt pengetnének.

Bravúros magyar hajrá

A magyar csapat becsülettel helyt állt Sydney-ben, még akkor is, ha az olimpia zárónapja előtt még nem volt felhőtlen az öröm: addig ugyanis „csak” négy aranyat sikerült begyűjteni: Nagy Tímea párbajtőrben, Csollány Szilveszter gyűrűn, Kovács Ágnes 200 mellen, a férfi-kajak négyes 1000 méteren volt eredményes. Néhányan elkezdték kongatni a vészharangot, mondván a sport finanszírozásának megváltozása miatt hozzá kell szokni a szerényebb eredményekhez.

Ekkor jött azonban a legendássá vált utolsó nap, október 1-je: kenu egyesben Kolonics György, kenu kettesben Pulai és Novák, kajak párosban pedig Kammerer és Storcz nyertek aranyat. Az egészet pedig megkoronázta a vízilabda-válogatott kiütéses győzelme az oroszok elleni döntőben. A négy aranyból hirtelen nyolc lett, erre pedig senki sem számított előzőleg.

Lenyűgöző eredmény, de ha visszatekintünk a múltba, volt már olyan, hogy 24 óra alatt négy magyar olimpiai bajnoki cím született. Ráadásul nem is egyszer, hanem háromszor: 1948. augusztus 13-án, 1952. augusztus 2-án és 1956. december 5-én. Ha jobban belegondolunk, igazából csak egy hagyomány folytatódott.