NBA: semmi új a nap alatt, a Cavs a Warriors ellen

Zsinórban negyedszer is a Golden State Warriors és a Cleveland Cavaliers találkozik az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) nagydöntőjében, melynek első meccsét ma hajnalban játszották.A pályaelőnyt élvező oaklandiek 1975-ben, 2015-ben és tavaly, előzőleg pedig – még Philadelphia Warriors néven – 194

Zsinórban negyedszer is a Golden State Warriors és a Cleveland Cavaliers találkozik az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) nagydöntőjében, melynek első meccsét ma hajnalban játszották.

A pályaelőnyt élvező oaklandiek 1975-ben, 2015-ben és tavaly, előzőleg pedig – még Philadelphia Warriors néven – 1947-ben és 1956-ban diadalmaskodtak. A Cleveland két éve első bajnoki címét szerezte meg, miután 3:1-es hátrányból fordított a fináléban a Golden State ellen. Az NBA történetében először fordul elő, hogy sorozatban négyszer ugyanaz a két gárda vívja a finálét.

Mindkét csapat fáradtan készült, mivel 1979 óta először a keleti és a nyugati elődöntő is a maximális hét mérkőzésen dőlt el. A Cavs a főcsoportgyőztes Bostont, míg a Warriors az alapszakaszgyőztes Houstont verte meg idegenben a párharc utolsó összecsapásán. Előzőleg a Golden State a San Antonio Spurst (4:1) és a New Orleans Pelicanst (4:1), míg a Cleveland az Indiana Pacerst (4:3) és a Toronto Raptorst (4:0) búcsúztatta a rájátszásban.

A nagydöntő favoritja a szaksajtó szerint a Golden State, amely utóbbi 18 hazai playoff-mérkőzéséből csak egyet vesztett el, és sztárjai közül a triplagyáros Stephen Curry, valamint az olimpiai és világbajnok Kevin Durant is kirobbanó formában van.

Clevelandben ugyanakkor minden a négyszeres MVP LeBron James körül forog. A 33 éves sztár nélkül csapata vélhetően a playoffba sem jutott volna be, melyben afféle egyszemélyes hadseregként 34 pontot, 9,2 lepattanót és 8,8 gólpasszt átlagolt eddig. A negyedik bajnoki gyűrűjére hajtó James sorozatban nyolcadik (!) döntőjére készül, amire az 50-es és 60-as évek bostoni egyeduralma óta nem volt példa az NBA-ben.

A Golden State kilátásairól sokat elárul, hogy a fogadóirodák 10-szeres pénzt fizetnek a Cleveland bajnoki címéért. Ennél gyengébbnek a nyilvántartás 1999-es kezdete óta csak a Philadelphiát tartották a bukmékerek, melynek diadala 20-szoros pénzt ért volna a Los Angeles Lakers ellen a 2001-es döntőben.

Az alapszakaszban a két csapat egymás elleni meccsein mindkét alkalommal Warriors-siker született: otthon 99:92-re, majd három héttel később Clevelandben 118:108-ra nyert Steve Kerr együttese.

Az egyik fél negyedik sikeréig tartó finálé első két összecsapására Oaklandben, a következő kettőre pedig Clevelandben kerül sor. Ha szükséges, a maradék három találkozót felváltva játsszák a két városban, hetedik meccs esetén a döntő június 18-án fejeződik be. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?