Mohamed és az utolsó gól

Két stadiontól búcsúztunk el ezen a hétvégén, a Diósgyőr és a Vasas is az utolsó mérkőzé-sét játszotta jelenlegi ottho-nában. Nem sok sikerrel, de annál ünnepibb körülmények között.A Diósgyőr elveszítette a Ferencváros elleni stadionbúcsúztató meccsét.

Két stadiontól búcsúztunk el ezen a hétvégén, a Diósgyőr és a Vasas is az utolsó mérkőzé-sét játszotta jelenlegi ottho-nában. Nem sok sikerrel, de annál ünnepibb körülmények között.

A Diósgyőr elveszítette a Ferencváros elleni stadionbúcsúztató meccsét. Bár a 3:2-es végeredmény fordulatos, izgalmas csatát sejtet, ezúttal nem volt olyan éles és öldöklő a két csapat meccse, mint amit az előző szezonokban megszokhattunk. A hazaiaknál Bognár István harapott a legjobban, mindkét gólban tevékeny szerepet vállalt, a Fradi azonban csapatként jobban funkcionált, és 2:2 után még képes volt újítani, Hajnal szöglete után Nalepa fejes gólja eldöntötte a mérkőzést.

Nagy dicséret jár a hazai drukkereknek, akik a 70. percben az egész stadiont betöltő koreográfiával emlékeztek meg a klub múltjáról. A molinókon felsorolták a csapat legendás játékosainak nevét. „Ide járok, húsz-huszonöt éve, úgyhogy megérint” – mondta megindultan a Nemzeti Sport kamerája előtt egy hazai szurkoló, és a meccset követő sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy Horváth Ferencnek (aki edzőként nemrég a Videoton stadionjától is búcsúzhatott), ezúttal nem a vereség fájt igazán, hanem a stadion elvesztése. „Ezek a falak rengeteg dolgot láttak, rengeteg érzelmet, szenvedélyt, örömöt és szomorúságot megtapasztaltak. Ez nem egy felemelő dolog, nem leszek tőle boldog. De minden vég valaminek a kezdete, úgyhogy örülni kell annak, hogy az emberek kapnak egy gyönyörű szép stadiont” – nehéz is volna pontosabban megfogalmazni azokat az érzéseket, amelyek a szurkolókban kavaroghattak ezen a délutánon. Horváthnak azért a csapattal több dolga lesz: a DVTK továbbra is az utolsó helyen áll a tabellán 12 ponttal.

Néhány perc választotta csak el a Vasast attól, hogy győzelemmel búcsúzzon az Illovszky Rudolf Stadiontól. A forduló rangadóján (az első és a második helyezett csapott össze!) a vendég Videoton Danko Lazovics 91. percben szerzett góljával egyenlíteni tudott. Érdemtelennek azért nem szabad nevezni ezt a pontszerzést, Hadzic és Géresi helyzetek tömkelegét rontotta el, s végül egy jól elvégzett szabadrúgás segített a Vidin. Jegyezzük fel ezt is: a hazai csapat utolsó gólját az Illovszkyban Mohamed Remili szerezte!

A beszámolók alapján a Vasas vezetősége mindent megtett azért, hogy a szurkolók számára ez a búcsúmérkőzés igazán emlékezetes legyen. A szünetben a szurkolók között tizenegyespárbajt rendeztek, s ennek győztese kapcsolhatta le a reflektorokat a mérkőzés után. A hangosbemondó egyébként a lefújást követően a pályára rendelte a drukkereket, akik „szétszedték a stadiont”, így válhatott ereklye bármiből ezen az estén. A bónusz pedig: miután kialudtak a fények, tűzijáték következett, majd a szurkolók a játékoskijárón keresztül hagyhatták el a létesítményt.

Foci szempontjából nem nagy szám az NB I, de mégiscsak a miénk, a szurkolóké: aki ott volt Diósgyőrben vagy Angyalföldön ezen a hétvégén, alighanem életre szóló élménnyel gazdagodott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?