Micsoda elegancia!

<p>Nem mondhatni, hogy az NB I színvonalától el lennénk ájulva. Ha pedig arra gondolunk, hogy ezen a hétvégén a nemzetközi porondra ácsingózó magyar csapatok milyen teljesítményt nyújtottak, a kép siralmas.</p>

KISS TIBOR NOÉ

A bajnoki cím legfőbb várományosának tekinthető Debrecen például 5:2-re kikapott a kiesés elől menekülő MTK-tól. Az eredmény nem csalóka: a kék-fehérek lefutballozták a pályáról ellenfelüket. A hagyományos (igaz, rég látott) MTK-foci szórakoztató volt, kreatív, gyors játék, gyönyörű gólokkal. Ijesztő belegondolni, mi várhat majd a Debrecenre a BL-selejtezők során. Kondás Elemér néhány hete még arról nyilatkozott, hogy csapata, ha most kellene játszani, legyőzné a norvég Strömsgodsetet az Európa Ligában. Szerencsére a Loki-edzőt az MTK elleni vereség után is megszólaltatták a riporterek, ismét van okunk a mulatságra: „Nagyon jó meccs volt, kár, hogy ilyen vége lett. A vereség sosem jön jól, a hibákból tanulni kell, tovább kell lépni”. Ilyen mélységben értékel egy arcpirító kudarcot az aranyesélyes csapat edzője Magyarországon.

Benczés Miklós is nagy formában volt. A Ferencváros–Puskás Akadémia (1:0) mérkőzés után a vendégek edzője hosszan „elbeszélgetett” a bíróval, majd közölte, hogy inkább nem mondja el, miről, mert nem akarja kellemetlen helyzetbe hozni a játékvezetőt. Micsoda elegancia! Nem tudjuk, Benczés Miklósnak mi fájt, a nézők főleg azt láthatták, hogy Leonardónak fáj: a Puskás Akadémia játékosai hárompercenként felrúgták a brazilt. Benczésnek lenne mit tanulnia a „keletnémet” Thomas Dolltól. „Megtiltottam a kollégáknak, hogy sárga vagy piros lapot követeljenek az ellenfél játékosainak, mert az nem úriemberhez méltó viselkedés” – összegezte véleményét a „bírókérdésről” a Fradi edzője. Ennyi. Ettől függetlenül a nemzetközi kupaszereplésre áhítozó Ferencváros játéka nagyon gyenge volt, nem véletlen a szurkolók füttykoncertje. Ha a Fradinál nem lesz változás, akkor a jövőben is csak Doll nyilatkozatait dicsérhetjük.

De nem minden fénylik, ami külföldi. A Videoton portugál vezetőedzője lassan kezdi elveszíteni a realitásérzékét. José Gomes a Pápa elleni 2:2-es hazai döntetlen után kiabálva távozott a sajtótájékoztatóról. Pikáns, hogy a magából kikelt edző éppen tiszteletet követelt magának és csapatának. A tréner az ámokfutást saját honlapján folytatta, ahol arról írt, hogy létezik egy lobbi Magyarországon, amelynek az a célja, hogy Egervári Sándor foglalhassa el a helyét a Videoton kispadján. Az esetről a Nemzeti Sport írt, majd a lapot később a Videoton vezetőedzőjének sajtósa kereste fel azzal, hogy José Gomes nyilatkozatának új verziója jelent meg a josegomescoach.com honlapon – és ebben már nem esik szó a korábbi magyar kapitányról…

„Mi sem esett bántódása a választott bírósági csapat szankciókat rámutatva többek között helyzetekben” – olvasható a tört magyarral írt szövegben. José Gomes szerint így nehéz biztosítani a jó eredményeket. „Válik, trükkös, amikor a játékvezető feltalálja döntéseket botrányosan Mi lesz azonban, arra törekszünk, hogy leküzdeni ezeket a nehéz időkben” – teszi hozzá a portugál szakember rövid nyilatkozatában.

Azon túl, hogy mindez végtelenül pitiáner, a kérdés továbbra is ugyanaz. Vajon tényleg csak az „Egervári-lobbi” tehet arról, hogy a Vidi az utolsó 10 bajnoki mérkőzése közül csak egyet tudott megnyerni?

A kérdés költői.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?