Mégis Rajičová mehet

<p>A Szlovák Olimpiai Bizottság (SOV) végrehajtó bizottsága tegnap jóváhagyta a szocsi olimpiai játékokra induló küldöttség névsorát. A műkorcsolya-szövetség azonban hiába javasolta Monika Simančíkovát, az SOV nem változtatta meg az eredeti nevezést, amiben még Nicole Rajičová szerepelt.</p>

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Szlovákia ezzel még az oroszokat is felülmúlta a műkorcsolyázók nevezése körüli káosz terén, pedig a házigazdáknál két jóval nagyobb név, Jevgenyij Pljuscsenko és Makszim Kovtun között kellett dönteni.

Rajičová, Simančíková, Rajičová

A szövetség először az amerikai születésű és New Yorkban élő Nicole Rajičovát nevezte az olimpiára, mivel az olimpiai részvételről dönteni hivatott három versenyből kettőn megelőzte riválisát, a kvótát kiharcoló Monika Simančíkovát. Az eredeti javaslatot jóvá is hagyta a Szlovák Olimpiai Bizottság közgyűlése.

A korcsolyaszövetség még feltételként szabta, hogy Rajičová a budapesti Eb-n is bizonyítson, de hogy pontosan milyen kritériumoknak is kellett volna megfelelnie, az a homályba vész. (A szövetség honlapján található dokumentumok nem egyértelműek e kérdésben.) Rajičová végül 17. lett az Eb-n, nem égett le, de nem is döntötte meg egyéni legjobbját. Mindezek után a szövetség kijelentette, mégis Simančíkovát küldi Szocsiba.

Simančíková lelkendezett, s belevetette magát az edzésbe, Rajičová nem nyilatkozott, édesapja, Tom Rajič azonban jelezte, igazságtalannak tartja a döntést.

A slusszpoént azonban az SOV végrehajtó bizottságának tegnapi döntése adta meg: a testület „csakis jogi aspektusokat figyelembe véve” nem változtatott az eredeti nevezésen, így mégis Rajičová vehet részt az olimpián.

„Mindkettőjüknek ártott”

František Chmelár, a Szlovák Olimpiai Bizottság elnöke hangsúlyozta, a végrehajtó bizottság tagjai nem foglalkoznak a két korcsolyázó teljesítményével, csakis azt mérlegelték, a szervezet alapszabálya lehetővé teszi-e ezt a változtatást. „A szabályok szerint a végrehajtó bizottság csak rendkívüli esetben változtathat a közgyűlés által elfogadott nevezésen. Ilyen például egy sérülés. Meghívtuk az ülésre Felicitas Babušíkovát, a műkorcsolya-szövetség elnökét, de semmivel nem tudta indokolni, miért kellene változtatunk a már elfogadott nevezésen. Ezért érvényben hagytuk Rajičová nevezését. Sajnálom a kialakult helyzetet, mert szerintem mindkét lánynak ártott” – nyilatkozta Chmelár.

Monika Simančíková megkeresésünkre csak annyit mondott, a hír bejelentése óta próbálja abbahagyni a sírást, és nem érti, hogyan kerülhetett ki mégis a nevezésből, ha a szövetség egyszer már közölte, ő mehet Szocsiba.

Graňák és Sersen nélkül

Szlovákiát 62 sportoló fogja képviselni az ötkarikás játékokon, a jégkorongcsapatban sérülés miatt még történhetnek változások. Az már biztos, hogy Dominik Graňák (aki lábát törte) és Michal Sersen (aki egy korábbi sérülésből nem épült fel) nem lehet ott Szocsiban, helyettük Milan Jurčina és René Vydarený került a keretbe.

Az olimpiai csapat nagy része részt vesz a csütörtöki ünnepélyes eskün a pozsonyi várban, s a küldöttség első fele pénteken reggel veszi útját Szocsi felé. (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?