Márton Anita még nem tudja elhinni

Márton Anita tudta, hogy képes magyar csúcsot elérni a női súlylökés riói olimpiai döntőjében, a selejtező után pedig azt is sejtette, hogy érmet szerezhet.A 27 éves atléta 19,87 méterrel szerezte meg a bronzérmet. „A szokásosnál gyengébben kezdtem, aztán próbáltam folyamatosan javítani.

Márton Anita tudta, hogy képes magyar csúcsot elérni a női súlylökés riói olimpiai döntőjében, a selejtező után pedig azt is sejtette, hogy érmet szerezhet.

A 27 éves atléta 19,87 méterrel szerezte meg a bronzérmet. „A szokásosnál gyengébben kezdtem, aztán próbáltam folyamatosan javítani. A második lökésem már 18,72 méter volt, s éreztem, hogy tudok ennél sokkal nagyobbat is – mondta Márton, hozzátéve: ekkor még nem figyelte, miként teljesítenek a riválisok, csak a harmadik sorozat után leste őket. – Akkor feljöttem a harmadik-negyedik helyre, azonos eredménnyel a kínaival. Nem is tudom, mikor volt utoljára ilyen szoros a mezőny! Amikor megláttam a hatodik lökés után, hogy azonos eredménnyel vagyok a másodikkal, igazából nagyon boldog voltam. Ám súlylökésben azonos eredményt elérni egy másikkal nagyon ritka, s rosszul esett volna egy kicsit, ha így marad.”

A békéscsabai versenyző kijelentette, az edzéseredmények alapján tudta, hogy képes megjavítani az országos csúcsot, már csak azért is, mert az Olimpiai Stadion dobóköre egy kicsit lassabb a megszokottnál, ami az ő malmára hajtja a vizet. „Sokan nem tudják nagy sebességgel megcsinálni a forgást, de én kifejezetten szeretem a lassabb köröket, mert nekem nagyobb biztonságérzetet ad, a forgóknál kicsin múlik, hogy ne csússzon ki az ember. Ilyen szempontból a csúszó technikások kicsit egyszerűbb helyzetben vannak” – magyarázta Márton.

A selejtező után pedig már azt is látta, milyen állapotban vannak a riválisok: „Akkor egy picit nagyobb esélyt éreztem az éremre, de hihetetlen érzés, még most sem tudom elhinni teljesen. Nagyon boldog vagyok, hogy mindent, amit elterveztünk, sikerült megvalósítani.”

Az atlétának azonban nem sok ideje lesz az ünneplésre, mivel augusztus 25-én már a zürichi Gyémánt Liga-viadalon van jelenése. „Még jó pár versenyem van ebben a szezonban. Majd csak szeptember közepén lesz szünet, amikor elmegyünk a párommal pihenni. Utána egy kicsit visszaengedünk, s november közepén kezdjük az alapozást” – nyilatkozott a folytatásról Márton Anita. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?