Magyar Dunamocson is letette névjegyét

J. MÉSZÁROS KÁROLY

A rátermettebbek tizenöt kilométert futnak, a többiek ennek egyharmadát teljesítik futva, kocogva, gyalogolva. Üdvözlő szavak, utolsó útbaigazítások, aztán felcsendül a Kék Duna keringő, hetven galamb a levegőbe száll, s Kele Géza kezében eldördül a rajtpisztoly. Irány a vadregényes táj, a régi aszfaltúton haladunk Karva felé, helyenként a Duna is beköszön a fák közül, s mi élvezzük a csodálatos természetet. Mire a töltésre érünk, már nyoma sincs a futóknak. Ők a saját iramukban szedik a lábukat, mi csak gyalogolva, családok, helybeliek között. Nekünk így jó. Velünk tart a 87 éves Mellék Emma néni is. Hol kerékpárját tolja, hol rápattan, és könnyedén elhajt mellettünk. „Már tavaly is hívott Kele Géza, de gondoltam, ebben a korban szégyen sportolni. Most idejöttem csak így otthoniasan felöltözve, s rábeszélt, végül én is szívesen nekivágtam a távnak. Nagyon sokat gyalogoltam, énekelve mentem – meséli a falu Mimi nénije, aki néhány dalt is gyorsan elénekel. – Csattog a kard, ez lelkesíti csatára a magyart… Olyan jó volt erre a dallamra menetelni. Nem fáradtam el, hála a Jóistennek nagyon jól éreztem magam. A kislányom azt mondta, hogy kicsit kipirult az arcom. Jövőre is eljövök, ha megérem.”

A többiek közé vegyülve

Nem tart sokáig az egyirányú közlekedés az úton. A futók legjobbjai már megfordultak két és fél kilométernél, és sorra jönnek velünk szemben. Közülük kerül ki öt kilométeren a későbbi három legjobb: az első, a szenci Mácsodi Gábor, a mögötte célba érő bogyai Végh Attila Márió és a lakszakállasi Dinga Krisztián.

Nincs az arcokra írva, de futballbírók, rendőrök és helyi labdarúgók is vannak a futók között. Példásan a többiek közé vegyülve. „Motiválni próbálom a rendőrtársaimat, hogy szabadidejükben is mozogjanak. A kiképzésen belül futunk, mozgunk, tornázunk, ami hozzátartozik a munkánkhoz. Csak üdvözölni tudom, ha ezen túl, a szabad óráikban is futnak a srácok – mondja Szabó József, az Érsekújvári Rendőr-főkapitányság kiképző tisztje. – Maratonra készülök, nekem ez csak bemelegítő táv volt, élveztem a futást. Három társamnak az öt kilométer eléggé megerőltető volt, voltak kisebb holtpontjaik, de egymás segítségével túljutottunk rajtuk. Le a kalappal előttük.”

Öt család (Szabó, Lajos, Csehi, Arany és Rácz) is nevezett, amit Kele Géza szervező példaértékűnek tart a tömegsport felé fordulásban. „Versenyünk a dunamocsiakat is megmozgatta. Ennek örülök, bár az picit bosszant, hogy az időpont megváltoztatása miatt több nagyon jó futóbarátom nem jött el, mert más versenyt választott” – mondja kicsit keserű szájízzel.

Gyalogoltak

a polgármesterek

Alig egy óra múlva, mire gyalog visszaérünk, Magyar Imre is feltűnik a célegyesben. Egyedül fut, messze nincs senki a közelében. Megtapsolom az utolsó méterek előtt, aztán futok egyet vele a célig, hadd legyen a végén izgalmas a gyalogolva megtett öt kilométer. Imre csak meglepődve nézi, ki eredt a nyomába. „Először indultam ezen a versenyen. Kele Géza már többször hívott, de mindig valamilyen bajnokság miatt nem jöhettem – meséli a célban számtalan utcai futóverseny győztese, aki ezzel Dunamocson is letette névjegyét. – Télen már voltunk itt a barátnőmmel egy bálban, s akkor megígértem, hogy nem hagyom ki a Kék Duna Futást. Laza edzőtempóban teljesítettem a távot. Nagyon tetszett a természet, úgy éreztem, mintha erdőben futnék a Duna-parti környezetben. Tartottam a melegtől, de hűvös volt a fák között. Könnyen lefutottam a tizenöt kilométert, csak a táv volt az ellenfelem.”

Együtt sétálta le az öt kilométert Dunamocs és a Duna túlsó partján fekvő magyarországi Süttő polgármestere. „Néhány éve bevezettük ezt a gyalogló távot. Idén már többen indultunk, néhányan családostul. Ezzel támogatásunkat szeretnénk kifejezni a verseny szervezőinek – indokolja jelenlétüket Banai Tóth Pál dunamocsi polgármester. – Nagy dolog, hogy itt él a faluban Kele Géza, aki több mind száz lefutott maratont jegyez, egyben futónagykövet is. Községünkben ez egy olyan rendezvény, amely megmozgatja a falu- és környékbelieket, s újabban már távolabbról is érkeznek futók, akik máshova is elvihetik Dunamocs és e táj szépségeinek hírét.”

Az összes ovis futott

Sokat vártunk az utolsó célba érkezőre. Végül visszatalált közénk, s még nagyobb tapsot kapott, mint a győztes. Ő futni jött, nem versenyezni.

Kele Géza most egy métert sem futhatott. Szpíkerként közreműködve irányította a verseny történéseit. Házigazdaként izgult, sürgött-forgott körülöttünk. „Ennyi futót vártam, de nem gondoltam volna, hogy mindannyian el is jönnek. Amit nagyon akartam, és megvalósult, hogy családok jöttek, s babakocsival gyalogolták le az öt kilométert. Több jobb futó hiányzása miatt ezúttal a hobbiversenyzők voltak túlsúlyban – összegez a futónagykövet, aki saját falujában vendéglátóként tündököl. – Reggel az ovisok kezdték a versenyzést, Az összes itt volt, köztük a mezőny legfiatalabb indulója, a kétéves Komáromi Lea. Legalább három hete készültek a száz méterre. Bennük volt a tűz, annyira várták. A szülők is izgultak, annyira együtt éltek csemetéjük futásával. Az ovisok között sorrendet nem hirdettünk, mindenki győzött, aki lefutotta a távot.”

Utána még maradnak az indulók, csak másfél óra múlva zajlik az eredményhirdetés. Addig ebédelnek, csevegnek. Ez egy örömünnep a barátaimnak, a futóknak, mondja Kele Géza, és a falu polgármesterével sorra kiosztja a megérdemelt díjakat, érmeket. A legjobbaknak a dobogón a helyük, mi, többiek meg a célbaérésnek örülünk.

Eredmények a Hírkosárban.