Magabiztos vágsellyeiek, óvatos farkasdiak

Pozsony. A III. labdarúgóliga nyugati csoportjának 15., őszi zárófordulójában a listavezető vágsellyei csapat az alsóházban tanyázó nagytapolcsányi együttest fogadja. A papírforma egyértelműen a hazaiak mellett szól, akik kilencpontos előnnyel állnak az élen.

Pozsony. A III. labdarúgóliga nyugati csoportjának 15., őszi zárófordulójában a listavezető vágsellyei csapat az alsóházban tanyázó nagytapolcsányi együttest fogadja. A papírforma egyértelműen a hazaiak mellett szól, akik kilencpontos előnnyel állnak az élen. „Az igazat megvallva, mi sem számítottunk arra, hogy ennyire elhúzunk riválisainktól. Természetesen győzelemmel akarjuk befejezni az idényt. Mindenki egészséges, eltiltások sem tizedelik a gárdát, így Takács András (annak idején Nyitrán és Nagyszombatban kergette a labdát) vezetőedző a legerősebb tizenegyet küldheti pályára. Egyáltalán nem becsüljük le az ellenfelet, de biztosra veszem, hogy újabb sikert könyvelhetünk el” – mondta lapunknak Jaros László, a Duslo menedzsere.

Kiegyensúlyozott párharcra van kilátás Farkasdon, az ötödik vonal (déli csoport) holnapi mérkőzésén: a hazaiak a felsőkirályiakat fogadják. „Sajnos, egy hete Kisfaludon balszerencsés vereséget szenvedtünk, most odahaza javítani szeretnénk. Ez egyáltalán nem ígérkezik könnyű feladatnak, mert ellenfelünk agresszív és gyors futballt játszik. Alaposan feltérképeztem a királyiakat, tudjuk, mire számíthatunk. Meggyőződésem, hogy begyűjtjük a három pontot” – jelentette ki Miloš Jonis, a farkasdiak trénere. (sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?