Lovasfesztivállá érett a Tőkési Kupa

Huszonöt éve él Dunatőkésen a Tőkési Kupa nemzetközi díjugrató verseny. Vasárnap érkezik negyed évszázados jubileumához.Amikor indult 1994-ben, még egyedüli volt a Csallóközben.

Huszonöt éve él Dunatőkésen a Tőkési Kupa nemzetközi díjugrató verseny. Vasárnap érkezik negyed évszázados jubileumához.

Amikor indult 1994-ben, még egyedüli volt a Csallóközben. Azóta már a csölösztői szupermodern létesítményben futószalagon zajlanak az ilyen viadalok, ugyanakkor a Czajlik-rancson sem vesztette el varázsát az évenként ismétlődő lovasünnep. Járja sajátos útját, és negyedszázad alatt regionális díjugrató versenyből lovasfesztivállá nőtte ki magát. Vasárnap (kezdés 14.00) éppen jubileumi felvonása várja a csallóközi lovasbarátokat.

„Külföldiek is nyeregbe ülnek, sőt, a nevezések alapján azt kell mondjam, a lovasok többsége ezúttal magyarországi lesz, vagyis Szlovákiából kevesebben jelentkeztek, mint a határon túlról – árulta el a mezőnyről Czajlik Zsuzsanna versenytitkár. – Mivel jubilálunk, külön díjazni fogunk tizenkét olyan lovast, akik a kezdetektől járnak a Tőkési Kupára, rendre az élmezőnyben végeztek, s ráadásul még ma is nyeregben vannak. Ezzel kedveskedünk nekik a kupához való hűségükért.”

Czajlik Zsuzsanna azt is elmondta, hogy a lovasfesztiválnak megfelelő lesz a vasárnapi kínálat is. „Nem várható annyi díjugratás benne, mint a téli fedeles sorozatunk egyes állomásain, kitartunk a bevált négy versenyszám mellett, vagyis a 100 cm-es akadályokból felállított pálya után tíz centivel emelünk a magasságon az Abanderáda Díjért kiírt számban, majd a Tőkési Kupa következik a 120 cm-es akadályok fölött, s a legvégére marad a kitartásos magasugrás az Igazgatói Kupáért – tudtam meg a műsorról. – Hagyományos kupánkon a legjobban érthető díjugratás megszerettetése mellett arra törekszünk, hogy a lovasport többi szakágát is megismerjék az emberek. Versenyek között ezúttal is lesz bemutató belőlük. Fogathajtásból az ünnepélyes eredményhirdetések előtt kapnak ízelítőt a nézők, Horváth József ismét elhozza közénk a westernlovas világot, lesz énekléssel összekapcsolt díjlovaglás, akárcsak lovastorna. Jubileumunkra színessé tettük a versenykínálatot, s ez a tarkaság az esti vegyes lovasszínházi műsorban is jelentkezik. Aki a lovakat szereti, annak érdekes lehet, ami vár rá, bármelyik szakágban megtalálhatja a maga örömét.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?