Lancz mesteri duplája

Hidaskürt. Szerencsét hozott a falunapi vigadozás a hidaskürti focistáknak, hiszen szombaton az alsószeliek elleni összecsapáson megszerezték első győzelmüket (3:2) a galántai területi I. osztály 2007/08-as idényében. A vendégek örülhettek az első találatnak.

Hidaskürt. Szerencsét hozott a falunapi vigadozás a hidaskürti focistáknak, hiszen szombaton az alsószeliek elleni összecsapáson megszerezték első győzelmüket (3:2) a galántai területi I. osztály 2007/08-as idényében. A vendégek örülhettek az első találatnak. A beívelt labdát csak kiütni tudta Šinčík, amit Prístavok higgadtan juttatott a kapuba. A hazaiak számára megváltásként érkezett a 37. minutum. Lancz Gábor húsz méterről végzett el egy szabadrúgást, lapos lövése utat talált a lábak között a hálóba. Fordulás után egy kapu előtti kavarodás nál nem tudtak felszabadítani a vendégek, a szemfüles Mészáros vezetéshez juttatta a hidaskürtieket. A 76. percben Lancz a félpályáról indult és mindenkit kicselezve a hálóba célzott. A 82. percben a hidaskürtiek a bedobással voltak elfoglalva, Bajcsi meglépett és látványos góllal szépített. Egyenlítésre azonban már nem jutott idő. (kb)

MOSTOVÁ–DOLNÉ SALIBY 3:2 (1:1). Góllövők: Lancz (37., 76.), Mészáros (50.), ill. Prístavok (14.), Bajcsi (82.). Sárga lapok: Varga P., ill Borka, Kürty. Játékvezető: Černy, 500 néző. MOSTOVÁ: Šinčík–Plancskó, Burián (Molnár), Sámuel, Varga P., Varga Sz. (Vízvári), Néma, Mészáros, Lancz, Nemčák, Szolga. D. SALIBY: Varga A.–Bajcsi, Fekete, Vendégh, Prístavok, Futó, Tóth (Kürty), Borka (Bukkai), Ferenczi (Vígh), Vankó, Kanonicky.

VÉLEMÉNYEK

Ifj. Szabó György (Mostová): „Nem játszottunk szépen, de a győzelem mindennél fontosabb volt. Az alsószeliek gólja után nagyon idegesen játszottunk. Burián bokaficama után át kellett szervezni a csapatot, de szerencsére ezt is megoldottuk.“

Takács Béla (D. Saliby): „Bosszantó a tudat, hogy mi lőttük az első gólt, és mégsem sikerült a pontszerzés. A mutatott játék alapján megérdemelt a hazaiak egygólos győzelme. A srácok jól küzdöttek, csak a szerencse pártolt el mellőlük.“ (kb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?