Kuzmina kipróbálta, mit bír ki az ember

BŐD TITANILLA

A kétszeres olimpiai bajnok sílövő hazaérkezése után szívesen mesélt élményeiről.

Az indokokról

„Az elmúlt hat évben mindig Kamcsatkán vezettem le a szezon után, ahol naponta öt–hat órát síeltünk a természetben, nem kijelölt pályákon. Idén azonban a grönlandi maraton szervezői meghívtak minket erre az extrém versenyre, s férjemmel, Daniellel örömmel vállaltuk a kihívást. Már korábban is gondolkodtam rajta, hogy kipróbálnék valami hasonlót. Manapság kényelmes életünk van, forró víz folyik a csapból, fűtött lakásokban, meleg ágyikóban alszunk, ilyenkor nem árt néha kipróbálni, mit bír ki az ember. A szüleimmel és az öcsémmel sokat jártunk gyerekkorunkban táborozni Oroszországban és Kazahsztánban, akkor is sátorban aludtunk, igaz, nem mínusz fokokban, de ez a grönlandi túra egyfajta visszatérés volt a legalapvetőbb életmódhoz.”

A grönlandi életstílusról

„Lenyűgözött, hogyan élnek a grönlandiak. Nyitott, jószívű emberek, nem sietnek sehová. Nem idegeskednek, nem aggódnak, mindenkinek igyekeznek segíteni. Elképesztő az ellentét, Európában nagyon felgyorsult az élet, ők viszont minden percet kiélveznek, és a természettel összhangban élnek. Sehol nem látni szemetet az utcán, ha valamit a szél a szemétkukából kifúj, azonnal ott terem valaki, hogy visszategye. Nagyon jól éreztem magam, talán sehol nem fogadtak még ilyen szeretettel, mint Grönlandon.”

A versenyről

„Ez egy klasszikus stílusú sífutó-verseny, amely a grönlandi Sisimiut városából indul. Első nap 57,5 km-t tettünk meg a sátortáborig, ahol aludtunk, a második nap onnan a tenger felé indultunk, s egy 46,9 km-es hurkot leírva változatosabb tájakon át értünk vissza, a harmadik napon pedig 55,9 km-es úton jutottunk vissza Sisinuitba. A maratonon csak 160 versenyző indulhat, mert ha többen lennének, már nem lenne biztonságos, annyira már nem tudnának figyelni a szervezők. Rajtam kívül idén két biatlonos indult, a szlovén Klemen Bauer és a magyar Gombos Károly.”

A körülményekről

„A sátortábor közepén volt két nagyobb sátor, egy étkező és egy szárító, ezeket fűtötték. A versenyzők azonban klasszikus, fűtetlen kétszemélyes sátrakban aludtak, én természetesen a férjemmel, Daniellel voltam együtt, akivel mindhárom napon együtt is rajtoltunk el, aztán mindenki ment a maga tempójában. Zuhany nem volt, de minden este elmehettünk masszázsra, ahol nedves törlőkendővel is áttörölték a testünket. Enélkül azért jóval kellemetlenebb lett volna ez a három nap.”

A felszerelésről

„Kötelező volt egy kis hátizsák, ami a rajtnál nem lehetett könnyebb 5 kg-nál, a célba éréskor pedig legalább 3 kg-t kellett nyomnia. Minden benne volt, amire vészhelyzetben szükségünk lehet: étel, ital, egy váltás ruha, s egy speciális termofólia, ami melegen tartott volna, ha eltévedünk, és várunk a segítségre. Szerencsére egyikre sem volt szükségem. A pálya mentén tíz kilométerenként voltak frissítőállomások, amíg teletöltötték a termoszunkat, addig kicsit pihenhettünk is. Itt nem másodperceken múlt a siker, hosszú távon sokkal jobban jártunk, ha pótoltuk az energiát.”

A hidegről

„A legnagyobb próbatételt a hideg jelentette, mert egész szezonban viszonylag meleg helyszíneken versenyeztünk, sehol nem volt hidegebb mínusz hét-nyolc foknál. Még szerencse, hogy amikor megérkeztünk Grönlandra, ott is csak mínusz három–négy fok volt, s csak fokozatosan hűlt le mínusz húszra, volt idő hozzászokni. A harmadik versenynap előtti éjjel mínusz harminc foknál is hidegebb volt, s reggel átfagyva másztunk elő a sátorból. Mínusz húsz fokban, beöltözve, arcunkat beragasztgatva álltunk rajthoz, két kesztyűt vettünk fel…”

A fáradtságról

„Nem volt olyan pont, amikor azt éreztem volna, képtelen vagyok továbbmenni. Természetesen éreztem, hogy fáradok, kisebb holtpontok voltak, de olyankor bekaptam egy energiaszeletet vagy ittam egy kis energiaitalt, és újult erővel folytattam. Fontos volt, hogy az ember ne becsülje túl az erejét, és minden frissítőállomáson megálljon pihenni. Első nap már 30 kilométer után nehezen folytattam, nagyon keményen erőt kellett vennem magamon, másnap már 40 kilométert teljesítettem gond nélkül, a harmadik napon pedig már csak 50 kilométernél kezdtek jelentkezni a fáradtság jelei.”

A verseny közbeni gondolatokról

„Nem azon járt az eszem, hogy milyen jó lenne otthon lenni a melegben. Az előttem álló kilométerekre gondoltam. Az első délelőttön nagy hóvihar kerekedett, én is elbizonytalanodtam, merre is kell menni, kerestem a többieket. Itt elég sok időt is vesztettem. De utána végig ragyogó napsütésben síelhettünk, volt alkalmam gyönyörködni a tájban. Hogy féltem-e? Mitől kellett volna? Egyáltalán semmi félelmet nem éreztem.”

A célokról

„A helyi újságírók faggattak, hogy olimpiai bajnokként Grönlandon is a győzelem-e a célom. Kicsit aggódtak is, nehogy legyőzzem a hazai versenyzőt. Elmondtam nekik, hogy nem az eredmény miatt érkeztem, sokkal fontosabbak az élmények, és hogy egy kicsit kikapcsoljak a versenyszezon feszültsége után. Leginkább magamat akartam próbára tenni, kíváncsi voltam, kibírom-e ezt a versenyt, s hogy nagy erőfeszítést fog-e jelenteni, vagy könnyen fog menni.”

Arról, nekivág-e még egyszer

„Közvetlenül a szülés után a nők azt mondják: Soha többé! De aztán mégis sokan vállalnak újabb gyereket. Most még én is a „soha többé” fázisban vagyok, de eltelik néhány hét vagy hónap, és újra vonzani fog ez a grönlandi verseny. Nem tudom ugyan, van-e esélyem legyőzni a hazai Niviaq Chemnitz Berthelsent, de talán a tapasztalatok segítenének nekem, s megcélozhatnám az első helyet.”

Az emlékekről

„Ez a verseny nagyon sokat adott nekem. Megtapasztaltam valami újat, jó volt újra tudatosítani, hogy az élet nem csak olyan lehet, amilyet megszoktunk itt a kis Európában vagy a hatalmas Oroszországban. Mivel Szibériában születtem, a grönlandiakban sok közös vonást fedeztem fel azokkal, akiket gyerekkoromban ismertem Tyumeny vidékén. Úgy éreztem, mintha az őseimmel találkoztam volna.”