Kuzmina: Boldog vagyok, hogy tovább álmodhatom az álmomat

Eddigi legnagyobb sikereit sprintben érte el, 15 km-ről még nem nyert világversenyen érmet. Milyen elvárásokkal vágott neki a csütörtöki versenynek?

Tény, hogy a legkevésbé ezen a távon bíztam magamban. De úgy vettem, ez is egy esély a jó eredményre, úgyhogy arra koncentráltam, hogy jól dolgozzak a lőtéren, egyetlen lövést se hanyagoljak el. Éreztem a családom és a szurkolók támogatását, ami sok erőt adott. Boldog vagyok, hogy tovább álmodhatom az álmomat. Azt tudtuk, hogy a futással nem lesz gond, jó formában vagyok, de a biatlonban a lövészet is kulcsfontosságú. Ma elképesztően koncentráltam a lőtéren.

A versenyt eredetileg szerdán este kellett volna rendezni, de az erős szél miatt elhalasztották. Örült ennek a döntésnek?

Nem igazán. Ha egy sportoló már reggel óta úgy készül, hogy versenyezni fog, akkor elindulnak benne mindenféle pszichológiai folyamatok, amelyeket már nehéz leállítani. Szerdán elmentem edzésre, és nagyon jól lőttem, sokszor sikerült nullát is lőnöm. A szél nem nagyon zavart, bár igaz, hogy most egy kicsit jobbak voltak a körülmények, mint egy nappal ezelőtt. Főleg ahhoz kellett alkalmazkodni, hogy korábban volt a rajt, már délután ötkor, egyébként pedig a versenyeink mindig este nyolckor kezdődnek, és ehhez van igazítva a napirendünk is.

Ezt az érmét öccsének, Antonnak ajánlotta. Verseny közben is gondolt rá?

Sokszor elmondtam már, mennyire felnézek rá, példaképemnek tartom. Ő képes arra, hogy négy nullát lőjön (egy versenyen mind a négy lövészetet hiba nélkül teljesítse – a szerk. megj.). Szerettem volna utánozni, de még mindig volt két lőhibám. Szóval még továbbra sem teljesült a nagy álmom, szeretnék egyszer még a pályafutásom vége előtt négy nullát lőni.

Akár már a szombati tömegrajtos versenyben?

Az lenne a legjobb, de azt gondolom, a tömegrajtos versenyen a győzelemhez elég lenne egy ilyen lövészet is, mint a mostani.

Az Alpensia Biatlonközpont lelátóján sok volt a szlovák szurkoló. Hallotta őket?

Minden egyes alkalommal, amikor befordultam a stadionba, hallottam a biztatásukat. Egyrészt ez nagy felelősség is, hogy elutaztak idáig miattunk, drukkolnak, kiabálnak, s amikor odaállok a lőtérre, akkor nagyon-nagyon erősen szorítanak... Másrészt elképesztő érzés, hogy nem vagyok itt egyedül, és a szurkolóknak köszönhetően is erősebb vagyok.

Paulína Fialková az 5. helyen végzett – ez remek hír a szlovák biatlon számára.

Nagyszerű dolgot ért el, és remélem, hogy ez erőt ad neki a következő versenyekhez is, újra megtalálja a magabiztosságát. Jó volt ma ránézni az eredményjelző táblára.

A verseny elején rajtolt, ezért sokáig kellett a célban várnia, míg biztossá vált az ezüstérme. Mit élt át a várakozás közben?

Azért választottuk az első csoportot, hogy minél kevesebb ellenfélre kelljen figyelnem a pályán, és a saját dolgomra összpontosíthassak. Ez helyes döntésnek bizonyult. A célba érés után szerettem volna kicsit félrevonulni, de a nemzetközi szövetség képviselői szóltak, hogy ebből érem lehet, úgyhogy menjek vissza a célnál lévő sátorba.

Ez már az ötödik olimpiai érme...

Boldog vagyok, hogy ilyen eredményes ez az olimpia. Örülök az ezüstjeimnek, de még nincs vége az olimpiának, előttem van még három verseny, ahol megmutathatom, hogy nemcsak ügyes vagyok, hanem kitartó is.

A sílövők gyakorlatilag az egész olimpiát végigversenyzik. Hogyan lehet erővel bírni ezt a megterhelő programot?

Mindenki tudta, milyen program vár rá, és a felkészülés arra irányult, hogy ezt kibírjuk. Az egyes versenyek között mindig van egy vagy két nap szünet, ez elég a regenerációra és az edzésre. A miénk a leghosszabb program, ésszel kell edzeni és versenyezni is. Most elég fáradt vagyok, hiszen a leghosszabb távon vagyok túl, de bízom benne, hogy holnap újra feltöltöm az elemeket.