Krásnohorská Dlhá Lúka–Brzotín (TB, RV I)

<p>&nbsp;</p><div>Kínos és keserves percek várnak a berzéteiekre (12.), akik az elmúlt fordulóban hazai környezetben szenvedtek 10:2-es, lealacsonyító vereséget. A vasárnapi (14.30) mérkőzésen a várhosszúrétiek (5.) gyaníthatóan több csatárral rohamoznak, és gólarányt javítanak.</div>

 

Bernáth László várhosszúréti klubtitkár:Az elmúlt idényben mindkétszer legyőztük holnapi ellenfelünket. Sajnálatos, hogy Kovács Sándor és Ján Čizmár sérüléssel bajlódik, ráadásul Bacso Róbert kapus is harcképtelenné vált a múlt heti felsősajói bajnokin. Mellveregetés nélkül állíthatom, hogy a szerényebb képességű rivális ellen kötelező sikert várunk. Mindenekelőtt közönségszórakoztató meccset kívánunk játszani.Dókus Róbert  berzétei vezetőségi tag:Pillanatnyilag alapos felfordulás észlelhető csapatunk soraiban. Tavalyi keretünk lényegesen meggyengült, mivel négy meghatározó játékosunk búcsút intett, Polyák László és Demeter Flórián eltiltás miatt nem léphet pályára, Bacso Benjámin és Zmak Roman pedig sérülése nem engedi játszani. Gondjainkat tetézi, hogy hárman munkahelyi elfoglaltságukból kifolyólag hiányoznak.Tavaszi eredmény: Krásnohorská Dlhá Lúka–Brzotín 3:2Tippünk – 5:0Ábel Gábor 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?