Koday Líviával, a szlovák női kézilabda-válogatott kapusával

Nisben lesújtó vereséget (36:21) szenvedtek Szerbia-Montenegrótól a vb-selejtező visszavágóján, és így a hazai 33:28 nem volt elég a továbbjutásra. Félidőig még megmaradt az előny, de mi történt a második játékrészben?

A mezőnyben hibát hibára halmoztunk, labdák sorát veszítettük el, a szerbek meg kihasználták a felkínált lehetőségeket.

Pavol Derfényi, a szövetség elnöke nem talált magyarázatot a történtekre. Ön miben látja az összeomlás okát?

Még most sem értem, hogyan csúszott ki kezünkből a mérkőzés. Mindenki tudta, hogy miért megyünk a visszavágóra. Felkészülve és felkészítve érkeztünk, a pályán azonban kiderült: nem voltunk képesek elviselni az összecsapás lelki terhét.

Kevés gólt dobtak az átlövők...

Nem ment nekik. Pedig tudták, mit kell játszani az ellenfélre. Sok lövést sáncoltak a szerbek, s abból lendültek gyors ellentámadásba. Most senki sem akadt, aki magára vállalta volna a húzószerepet. Csak fellángolásai voltak a csapatnak, s ez kevésnek bizonyult.

Rengeteg a 36 kapott gól is, s mindkét félidőre jutott elég. Nem lehetett volna többet hárítani belőle?

Lyukas védelem mögött irtózatosan nehéz védeni. Az első félidőben engem küldött Mareš edző a kapuba, szünet után Gubova váltott. Nagyon sajnáltam, amikor sokszor kiszolgáltatott helyzetbe került, sorra rontottak kapuja felé a szerb támadók.

Pedig nem voltak azért olyan félelmetesek a szerb-montenegróiak, mint előre várni lehetett. Akkor miben bizonyultak jobbak?

Nem átlövésből, hanem lerohanásokból ontották a gólokat. Védekezésünk sem volt olyan jó, mint az első, nagysurányi mérkőzésen, és ellentámadásból is ellenfelünknél kevesebbszer voltunk eredményesek.

Nincs jó esztendeje: Vágsellyén elvesztették a bajnoki címet, nincs meg a vb-szereplés. Nagyon csalódott?

Eléggé. A bajnoki cím annyira nem bánt, örülhetünk a második helynek is, mert tisztességesen helytálltunk. A vb-szereplés kiharcolása azonban óriási esély volt, ki tudja, mikor ismétlődik meg újra. Nem könnyű belenyugodni, mert a sikerért dolgoztunk hosszú hónapokig, s olyan közel voltunk hozzá.

Mi lesz ezután? Netán szomorúságában még a vágsellyei Duslót is elhagyja?

Még nem tudom, mi lesz, nem is gondolkoztam rajta. Úgy néz ki, hogy maradok. Szerződésem

lejár, de hosszabbíthatok. Egyelőre többet nem árulhatok el. (jmk)