Kína bemutatta 2050-ig tartó űrkutatási fejlesztési programját

Kína kedden bemutatta közép- és hosszútávú nemzeti űrtudománnyal foglalkozó fejlesztési programját, amely 2050-ig hivatott meghatározni az ország nemzeti űrtudományos küldetéseinek és űrkutatásának tervezését – jelentette a kínai állami média.

A Kínai Tudományos Akadémia, a Kínai Nemzeti Űrügynökség és a Kínai Emberes Űrügynökség nemzeti szinten először tett közzé közösen ilyen jellegű kutatási programot, mely felvázolja a kínai űrtudomány fejlesztési céljait, köztük öt kulcsfontosságú tudományos téma keretében 17 kiemelt területet és egy háromfázisú ütemtervet.

Az öt kiemelt tudományos téma közé tartozik a szélsőséges világegyetem, a téridő hullámzása, a Nap-Föld panorámaképe, a lakható bolygók, valamint a biológiai és fizikai tudományok az űrben – mondta el Ding Cse-piao, a Kínai Tudományos Akadémia alelnöke a keddi sajtótájékoztatón.

A „szélsőséges világegyetem” témája az univerzum eredetének és fejlődésének felfedezésére összpontosít, emellett a fizikai törvények feltárására extrém kozmikus körülmények között.

A „téridő hullámzása” témájában a közepes és alacsony frekvenciájú gravitációs és ősgravitációs hullámok detektálását kutatjuk majd, azzal a céllal, hogy feltárjuk a gravitáció és a téridő természetét, de ezen belül kiemelt területnek számít majd az űralapú gravitációs hullámok észlelése – tette hozzá Ding.

A Nap-Föld rendszerben zajló összetett kölcsönhatásokat szabályozó fizikai folyamatokat és törvényszerűségeket is kutatni fogják, többek közt az űridőjárás megfigyelésével, háromdimenziós napkutatással és a Nap-Föld, valamint a Föld-Hold átfogó észleléseivel.

A biológiai és fizikai tudományok a világűrben témakörével pedig olyan területeken szeretnénk majd elmélyíteni tudásunkat, mint a kvantummechanika és az általános relativitáselmélet, de kiemelt terület lesz a mikrogravitáció tudománya is – hangsúlyozta.

Az alelnök elmondása szerint a kínai űrtudomány 2050-ig tartó fejlődési ütemtervét is felvázoló program első, 2027-ig tartó szakaszában Kína az űrállomás üzemeltetésére, az emberes holdkutatási projekt megvalósítására, a holdkutatási program negyedik szakaszára, valamint a bolygókutatási projektre összpontosít majd. Ez idő alatt várhatóan legkevesebb öt, de legtöbb, mint nyolc űrtudományi műhold-missziót hagynak majd jóvá.

A tervek szerint a Kína által kezdeményezett nemzetközi holdkutató állomás a 2028 és 2035 közötti második fázisban épül meg, mely időszakban mintegy tizenöt tudományos műhold-missziót hajtanak végre. A harmadik fázis 2036 és 2050 között lesz, amikor több mint 30 űrkutatási küldetést indítanának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?