KO BOX-DVSC B1 csapatbajnoki döntő Galántán

Galánta |

<p>Újonc nyerheti a Boxingone Championship közép-európai csapatbajnokság döntőjét: ma este (19.00) a galántai sportcsarnokban találkozik a mezőny két legjobb alakulata. Kovács Tamás külföldi ászokkal ékesített hetesfogata, a helyi KO Box a címvédő Debreceni VSC ellen száll ringbe.</p>

Ismerik egymást a csapatok, hiszen a csoportküzdelmek során már kétszer találkoztak, s mindkétszer a hajdúsági együttes győzött. Galántán 8:6-ra, hazai környezetben 9:5-re. „Itt az ideje, hogy mi nyerjünk - vélekedik Kovács Tamás, a mátyusföldiek vezetőedzője. - Hazai környezetben a közönség is segíthet a fiúknak, telt házat várunk klubunk sporttörténeti összecsapására. Nagyon szép lenne, igazán örülnék neki, ha újoncként megnyernénk a bajnokságot.“
Annyit tudni, hogy a hét galántai mezben bokszoló között öten lesznek olyanok, akik az elődöntőben is szerepeltek. Értesüléseink szerint Vaňo, a két litván légiós, Petrauskas és Kuncaitis, Hrabovecký és Dirnfeld lehetőséget kap. Ennél többet Kovács Tamástól sem tudtam meg, de azt elárulta, hogy a döntőre is maradt még váratlan húzás a tarsolyában. „Mindig a végére kell hagyni a meglepetést - jegyezte meg felvetésemre a vezetőedző, aki szerint az edzések hangulatából arra lehet következtetni, hogy valamennyi öklözője nagyon akar nyerni a ringben. -Megtiszteltetés számukra, hogy ilyen rangos sorozat döntőjében bokszolhatnak. Nagyon nagy meccsekre van kilátás.“
Deél István debreceni védencei sem adják meg könnyen magukat. Legutóbb éppen a sorozat elődöntőjében bizonyították felkészültségüket, amikor idegenben szinte a teljes román válogatott ellenében harcolták ki a finálét. Nem csoda, hogy ők is győzni akarnak Galántán, akárcsak a hazaiak.
Hét - várhatóan izgalmas és vélhetően színvonalas - ringcsata tesz pontot az idei Boxingone Championship végére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?