Kezdők izgalmas szőnyegcsatái

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉSKomárom. Három ország birkózói léptek szőnyegre a II. Virágh István Emléktornán. Hattól tizenegy éves korig összesen 134 kezdő versenyző indult a városi sportcsarnokban rendezett nemzetközi viadalon.

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

Komárom. Három ország birkózói léptek szőnyegre a II. Virágh István Emléktornán. Hattól tizenegy éves korig összesen 134 kezdő versenyző indult a városi sportcsarnokban rendezett nemzetközi viadalon. Papp Zoltán, a házigazda komáromi Slávia klubelnöke és edzője lapunknak elmondta, a külföldieknek is tetszett, hogy már ebben a korosztályban is birkózási lehetőséget kapnak a gyerekek.

„Visszaigazolták, hogy máskor is eljönnek, s meghívtak bennünket saját versenyükre – újságolta a vendéglátó, aki azt is elmondta, hogy a viadal keretében köszöntötték 75. születésnapja alkalmából Varga Józsefet, aki emlékplakettet vett át, s edzőként már több mint ötven éve neveli a komáromi birkózótehetségeket. – Ma is aktívan tevékenykedik klubunkban. Nekünk négy versenyzőnk lépett szőnyegre. Közülük egy, Príbelský Ármin lett dobogós. Ő a 2007–2008-as születésűek között a 31 kilósok mezőnyében lett második. Tizenhárman indultak ebben a súlycsoportban, s azt vártuk, hogy Ármin győzni fog, ám bírói tévedéssel nem lett övé az aranyérem. További három indulónk, Ďumbier Ármin, Székely Bence és Kukoda Áron egyaránt az ötödik helyen végzett.”

A vendéglátókon kívül indultak még a komáromi Spartacus birkózói, a gútaiak, a naszvadiak, a marcelházaiak, a madariak és a bősiek.

Eredmények a Hírkosárban. (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?