Katarból jött, foglalkozása a sport

<p>A Paris Saint-Germain szétfutotta, legázolta, fecnikre tépte és szétszórta a Barcelonát a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, és a 4-0-s francia siker láttán kevés ember fújhatott akkorát, mint egy elegáns&nbsp;katari&nbsp;úr a lelátón.</p>

A PSG első embere, a 43 éves Nasszer al-Kelaifi először láthatta felcsillanni azt, ami a végső cél: az európai trónért eséllyel harcba szálló csapatot – kerül, amibe kerül. Ő is megérdemli, hogy reflektorfénybe kerüljön a klub szenzációs sikere után. Foglalkozása: a sport. Ennyi van beírva Nasszer al-Kelaifi „munkakönyvébe”. A Dohában született 43 éves üzletember nemcsak nézőként, hanem játékosként is kötődik a sporthoz: réges-rég, akkor, amikor a PSG-ben még Bernard Lama, David Ginola és George Weah volt a sztár, al-Kelaifi teniszezőként kereste a kenyerét. Annyira ugyan nem jutott messzire, mint klubvezetőként. Épphogy beszuszakolta magát az ATP-világranglistán az első ezerbe, csak két nagy tornán vett részt (igaz, az egyiken legalább Thomas Musterrel játszhatott), leginkább a Davis-kupában gyűjtögetett szerény babérokat. Viszont egy életre elkötelezte magát a sportága mellett, ezt az is mutatja, hogy a Barcelona lemészárlását azzal ünnepelte, hogy elment a dohai tenisztornára – no meg találkozott kedvenc játékosával és barátjával, Rafael Nadallal. Hogy mit keres egy teniszező a Paris Saint-Germain élén? Arra is mindjárt rátérünk. Kapcsolati tőke Nasszer al-Kelaifi egy iskolába járt Katar prominenseivel, legfontosabb ismeretsége a regnáló emír Tamim ibn Hamad ibn Halífa al-Tánihoz köti. Ifjú korukban lettek még barátok, mindketten a tenisz és a futball rajongói voltak. A két fiatalember edzőpartner és csapattárs volt a teniszpályán.„Hat évvel idősebb vagyok nála, először akkor találkoztunk a koronaherceggel, amikor ő még csak nyolcéves volt. A tenisz hozott össze minket, együtt játszottunk, ez az eredője a kapcsolatunknak” – nyilatkozta barátságukról al-Kelaifi. A lehető legveretesebb kapcsolati tőkét al-Kelaifi jól tudta hasznosítani az üzleti életben is: 2006-ban már általános igazgató volt az Al Jazeera Sport (ma beIN Sports) televíziós csatornánál. Ennél sokkal többet nem is tudni korai karrierjéről: al-Kelaifi nagyon diszkrét és visszahúzódó ember hírében áll, akinek kevés közeli barátja van – őket pedig a magas katari körökben kell keresni, és nehéz belőlük bármit kihúzni.  Az üzleti életben kiváló és megfontolt kommunikátornak, remek diplomatának és tárgyalópartnernek tartják, aki előszeretettel kerüli a nyilvánosságot. Nem jellegzetes és pláne nem harsány figura, aki ritkán ad interjút vagy áll a sajtónyilvánosság elé – amikor megteszi, akkor is diplomatikusan „beszéli a semmit”. Munkamániás vezetőnek tartják, aki villámgyorsan válaszol az üzenetekre, és késő éjszakáig dolgozik. Amikor 2011-ben az állami tulajdonú Qatar Invest­ment Authority megvásárolta a Colony Capitaltól a Paris Saint-Germaint, a sportőrült és fiatal kora ellenére jelentős vezetői rutinnal rendelkező al-Kelaifi logikus választás volt a klub élére. Stratégiai fontosságú poszt volt: a PSG a katari sportambíció kirakatcsapata lett, szinte korlátlan pénzügyi lehetőségekkel. A kihívás sem volt persze kicsi, európai topcsapatot építeni a fények városában, úgy, hogy a projektet nemcsak a francia futballszurkolók, hanem a katari uralkodócsalád árgus szemei előtt kell végrehajtani. A közeli barát Tamim al-Táni ráadásul 2013-tól már emírként állt al-Kelaifi mögött – nem mindennapi nyomás. Nagyobbat álmodni A katariak a „nagyobbat álmodni” jelszavával érkeztek, ennek megfelelően csak döntötték és döntötték a pénzt a PSG-be. Az, hogy a párizsi nagycsapat a világelitbe tartozó finanszírozással átvegye az uralmat a Ligue 1-ben, alapelvárás volt. De a valódi választóvíz és presztízs a Bajnokok Ligája-szereplés – itt lehetett (volna) megmutatni, hogy a PSG nemcsak katari pénzen felfújt lufi, hanem komolyan vehető trónkövetelő. Mondhatni, ugyanazokkal a problémákkal néztek szembe Párizsban, mint az európai futball másik arab világbeli csúcsprojektjénél, az ugyancsak dúsgazdag Manchester Citynél. Laurent Blanc menesztése egyértelmű vezetői jelzés volt: a hazai szárnyalás egy dolog, a PSG edzőjének sikerességét az európai kupaszereplés árazza be. Évekig úgy tűnt, hogy a PSG képtelen átlépni az árnyékát az európai porondon, ráadásul négy egymást követő BL-negyeddöntős kudarc után a 2016/2017-es szezonban a bajnokságban is botladozott a csapat, így al-Kelaifi először kapott komolyabb kritikát. A katari vezető jól bírta – diplomatikus jellemvonásai jól jönnek nehezebb időkben –, kitartott a Blanc helyére hozott vezetőedző, az általa kiválasztott Unai Emery mellett, a Barcelona elleni diadal pedig végül őt és Emeryt igazolta. A PSG-ről először lehet elképzelni, hogy akár a döntőig is menetelhet a Bajnokok Ligájában. Ha ez összejön, az előző nyáron Párizst elhagyó (és a BL-trófeát eddigi karrierje során sikertelenül hajszoló) Zlatan Ibrahimovic lehet, megpukkad mérgében… „Nagyszerű siker ez nekünk, a klubnak, a játékosoknak, az egész stábnak. Csodálatos mérkőzést játszottunk, nagyon büszke vagyok mindenkire!” – fújt egyet a klubvezér a 4–0 után. Csapata úgy tűnik, átlépte azt a határt, amely az erős csapatokat elválasztja a valódi BL-esélyesektől. Nem kevés munka volt ebben. Csendes hatalom Legyen Nasszer al-Kelaifi bármilyen csendes, óriási hatalom összpontosul a kezében. A L’Équipe Didier Deschamps és Zinédine Zidane előtt a francia futball legerősebb emberének nevezte. Az Arabian Business az „Ötszáz legnagyobb hatalmú arab üzletember” rangsorban a 29. helyre tette. A diplomatikus modor mögött pedig időnként vaskéz villan – erről a kirúgott Laurent Blanc tudná mesélni a legtöbbet. „Blanc menesztése brutálisnak tűnhetett, de al-Kelaifinak elismert képessége, hogy rendkívül gyorsan és határozottan képes döntéseket hozni. Erre nagy szüksége is van, hiszen rengeteg poszton kell helytállnia” – mondta róla a Capital magazinnak az egykori teniszező Jacques Hervet, aki elmondása szerint már egy 1998-as találkozásukkor PSG-színekben látta az üzletembert. Lehet, hogy al-Kelaifi a párizsiak szurkolója volt, jóval azelőtt, hogy a klub élére került? Az említett rengeteg poszt gyilkos terhelést sejtet. Nasszer al-Kelaifi leginkább reflektorfényben levő pozíciója a PSG elnöki tisztsége, de elnöke a Qatar Sports Invest­mentsnek, vezetője a beIN Media Groupnak és a Katari Teniszszö­vetségnek, alelnöke az Ázsiai Teniszszövetségnek, valamint kulcsszerepe van a 2022-es labdarúgó-világbajnokság szervezőbizottságában is, no meg tárca nélküli minisztere a katari kormánynak. Uralkodókkal, állami vezetőkkel, politikusokkal, topkategóriás üzletemberekkel, edzőkkel, játékosokkal és futballszurkolókkal egyaránt szót kell értenie. A jelek arra utalnak, megy ez neki – olyannyira, hogy a PSG a klubvezetéssel sokáig harcban álló, hosszú kitiltás után a Parc des Princes-be visszatért ultrái már transzparenssel mondtak neki köszönetet. Mit írnak majd ki neki, ha tényleg beteljesíti a párizsi álmot? Marosi Gergely

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?