Kapuslegendák találkoznak Portóban

<p>Az FC Porto&ndash;Juventus és a Sevilla&ndash;Leicester City párhar-cok első mérkőzéseivel zárul ma (20.45) a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcad-döntőjének odavágós köre.</p>

Kiváló formában

A Juventus és a Porto korábban három alkalommal találkozott egymással, a Porto még nyeretlen ezeken az összecsapásokon. 1984-ben a Kupagyőztesek Európa-kupájának fináléjában Bázelben 2:1-re nyert a Juventus, míg a 2001/02-es BL első csoportküzdelmei során Portugáliában gól nélküli döntetlen, Torinóban pedig 3:1-es hazai siker született.

A találkozó egyik érdekessége a két legendás kapus személye. A portugáloknál Iker Casillas, az olaszoknál pedig Gianluigi Buffon nevével kezdődik majd a csapatnévsor, előbbi az abszolút rekordot jelentő 163., utóbbi pedig a 102. mérkőzésén lép pályára a legrangosabb nemzetközi sorozatban.

Mindkét gárda kiváló formában várja az összecsapást, hiszen a Porto legutóbbi hat bajnokiját megnyerte, míg a Juventus a csoportkör zárása óta 13 mérkőzéséből 11-szer győzött, legutóbb a Palermót intézte el 4:1-gyel.

„Ha valamit tudni kell a Portóról, az az, hogy a legutolsó sípszóig küzd, soha nem adja fel. A saját stadionjában pedig egyáltalán nem” – jellemezte korábbi csapatát a Juve játékosa, Alex Sandro, aki 2015-ben épp Portóból igazolt Torinóba.

A legfontosabb meccs

A másik összecsapáson két teljesen ellentétes formában lévő csapat találkozik: míg a Sevilla menetel a spanyol bajnokságban, és hátránya a harmadik helyen mindössze két pont a második, címvédő Barcelonával szemben, addig a Leicester City elképesztő mélyponton van. Az angol bajnokcsapat legutóbbi 11 bajnokijából csak kettőt nyert meg, ráadásul az elmúlt hat Premier League-mérkőzésén nem szerzett gólt, e mellett a hétvégén a Milwall-lal szemben az FA-kupából is búcsúzott (0:1).

Claudio Ranieri együttese tavaly csodával határos módon lett bajnok, jelenleg azonban mintha ugyanazt a csapatot látnák a szurkolók, amely két évvel ezelőtt éppen csak bennmaradt az élvonalban, s most is egyetlen pont választja el a már kiesést jelentő 18. helytől. „Ha nyerni tudnánk a Sevilla ellen, visszaszerezhetnénk az elveszett önbizalmunkat” – biztatta társait Ahmed Musa, a Rókák csatára.

Amennyiben a Sevilla érvényesíti a papírformát és továbbjut, akkor 59 éve nem látott sikert ünnepelhet, hiszen legutóbb az 1957/58-as idényben szerepelt a gárda Európa legjobb nyolc csapata között. Akkor a legendás Real Madrid állította meg az andalúzokat. „A klubtörténet egyik legfontosabb meccse következik” – összegezte a helyzetet Jorge Sampaoli, a Sevilla argentin mestere. (MTI, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?