Szeged. A kajak-kenu Európa-bajnokság második napján kialakult a szombati 1000 és a vasárnapi 500 m-es döntők mezőnye. Előbb az hosszabb távon realizálódott a papírforma: elsőként Storcz Botond tette a szokott színvonalon a dolgát, 2. lett a középdöntőben, majd a Vereckei Ákos, Veréb Krisztián duó megnyerte futamát.
KAJAK-KENU EB
A délutáni 500 m-es kajakos középdöntők során az olimpiai bajnok Kammerer, Storcz duó és a Hegedüs, Borhi, Gyökös, Kökény négyes tette maximálissá a szegedi Európa-bajnokság első két napjának magyar mérlegét: 100 százalékos teljesítményt nyújtottak eddig a házigazdák, a vasárnapi rövidebb táv mindegyikének lesz hazai érdekeltsége.
Angyal Zoltán, a magyar válogatott szövetségi kapitánya nem fűzött külön kommentárt ahhoz, hogy eddig 100 százalékos csapatának a produkciója. – Még nincs itt az ideje, hogy módosítsam korábbi jóslatomat, azt, hogy 5-7 aranyat jövendöltem.
Remekeltek a szlovákiai versenyzők is a hét egység közül öt a fináléba jutott. (sr)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.