IV. ligát ért a sajátos marcelházai játékstílus

Sikeres múltra tekinthet vissza a marcelházai labdarúgás. Idén ismét magasabb osztályba lép a csapatuk.Ezerkilencszáznyolcvannyolctól a jelenlegi IV. ligának megfelelő I. A osztályban szerepeltek, majd négy évvel később a mostani III. ligának számító divízióban.

Sikeres múltra tekinthet vissza a marcelházai labdarúgás. Idén ismét magasabb osztályba lép a csapatuk.

Ezerkilencszáznyolcvannyolctól a jelenlegi IV. ligának megfelelő I. A osztályban szerepeltek, majd négy évvel később a mostani III. ligának számító divízióban. Ezután visszafogottabb időszak következett, az elmúlt szezonban viszont bajnokok lettek, és ősszel a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjában az ímelyiek, a párkányiak, a hodosiak, a negyediek, a szentpéteriek, az alsószeliek, az illésházaiak és a gútaiak társaságában kezdhetik meg a pontvadászatot.

Régi álmuk vált valóra június közepén, amikor a zselíziek lepipálása (9:0) után önfeledten ünnepelhettek. A jeles nap előtt hosszabb időszakon át hétpontos előnnyel vezették a táblázatot, de ez a végén két pontra zsugorodott. Hiába loholtak utánuk az udvardiak, nem sikerült behozniuk a lemaradásukat. „Senkit sem utánoztunk, mindig a saját, jól kipróbált stílusunkban játszottunk. A harminc meccsből huszonkettőt megnyertünk, és a 96:25-ös gólarányunk is magáért beszél: mi találtunk be legtöbbször az ellenfelek hálójába, és kapusaink a legkevesebb gólt kapták. Az edzések látogatottsága is elérte a nyolcvan százalékot, és dicséretes, hogy huszonegy tagú keretünk tagjai közül legalább tizenheten mindig jelen voltak a Zsidek Miroslav által levezényelt gyakorlásokon” – nyomatékosította észrevételeit Viderman Róbert marcelházai klubelnök.

De vajon hogyan zajlik a felkészülés az igényes megmérettetésre? „Teljes erőbedobással megkezdtük az elkerülhetetlen tennivalókat. Az új edző Szórád Csaba lett, de Zsidek Miroslav is meghatározó beosztásban segíti az alakulat munkáját. A nyári felkészülési időszak nagyon rövid, próbáltuk az előkészületi meccseinket minél erősebb ellenfelekkel megvívni, hogy fel tudjuk mérni erőnket a IV. ligára. Az immár III. ligás garamkálnaiakat meggyőző teljesítménnyel 4:1 arányban fektettük két vállra, az NB III-as Komáromi VSE gárdája pedig 2:0-s vereséget mért ránk. A keretben lesznek változások, de ezekről csak akkor tudok nyilatkozni, ha lezárulnak az átigazolások” – jegyezte meg a klubelnök.

A marcelházai fakó az évek hosszú során komoly szerepet vállal a térség labdarúgása színvonalának javításában. Az elmúlt évadban a komáromi területi bajnokság VI. ligájában a perbeteiekkel azonos pontszámot értek el a fiúk, sőt még az egymás elleni mérkőzések is ugyanolyan eredménnyel végződtek. A marcelházaiak gólaránya azonban valamelyest rosszabb volt, így a bajnoki trófeának a perbeteiek örülhettek. A B csapat a következő idényben közös alakulatként indul a dunaradványiakkal. „Így látta a vezetőség helyesnek, mivel ebbe a gárdába azonnal be tudjuk építeni azokat az ifiket, akik pillanatnyilag nem férnek be az A csapatba. Az U19-esek a IV. ligában, az U15-ösök a járási bajnokságban gyűjtögetik pontjaikat, a kezdőknél pedig B csapatot is indítunk. Kellemes meglepetésünkre sok a gyerek, és szeretnénk, ha közülük mindegyik játékban lenne. Ez is egy kis lépés ahhoz, hogy a diákcsapatunk is esetleg magasabb osztályban játszhasson, hiszen bajnokságot nyertek” – véli Viderman Róbert.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?