Hétvégi fociszeletek: Kostolné Kračany–Holice na Ostrove (TB DS I)

<p>Mindössze egyetlen pont választja el egymástól a két csapatot a mai (15.30) találkozó előtt. A legutóbbi fordulóban az egyházkarcsaiak (6.) idegenben nyertek, míg a gelleiek hazai környezetben szenvedtek vereséget. Izgalmas, hajtós kis meccs várható.</p>

Csörgő Gyula egyházkarcsai klubelnök:Van mit visszaadnunk az ellenfélnek, hiszen az ellenük vívott legutóbbi két bajnoki összecsapásból vesztesen kerültünk ki. Az őszi szereplésünk ugyan jónak mondható, persze lehetett volna még sikeresebb is. A legerősebb összeállításban lépünk pályára, s remélem, tudatos támadójátékunk gólokkal párosul. Nem lehet számunkra más a cél, mint a győzelem. Láng László megbízott gellei klubelnök:Eredményes tavaszt zártunk, a mostani idényben azonban kicsit megtorpantunk. A héten nagyon őszintén elbeszélgettünk a játékosokkal, annyi biztos, hogy a hozzáállással és a lelkesedéssel nem lesz gond. Sajnos Szerencsés Zoltán és Puha Zsolt sérüléssel bajlódik, Szerda Szabolcs pedig munkahelyi elfoglaltság miatt fog hiányozni. Egy ponttal már elégedettek lennénk. Tavaszi eredmény: Kostolné Kračany–Holice na Ostrove 2:5Tippünk – 2:0 Ábel Gábor
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?