Három magyar arany a gigantikus díszletek között

A 2008-as pekingi olimpiát nevezik „minden idők legjobb, legnagyobb olimpiájának“ is. És bár ezt a szlogent majd’ minden nyári játékok alkalmával elsütik, a grandiózus megnyitót nézve mindenki láthatta: ebben az esetben a közhely igaznak bizonyulhat.Pekinget 2001.

A 2008-as pekingi olimpiát nevezik „minden idők legjobb, legnagyobb olimpiájának“ is. És bár ezt a szlogent majd’ minden nyári játékok alkalmával elsütik, a grandiózus megnyitót nézve mindenki láthatta: ebben az esetben a közhely igaznak bizonyulhat.

Pekinget 2001. július 13-án választották meg a 29. nyári olimpia házigazdájának, Párizst, Isztambult, Oszakát és Torontót előzte meg. Kína fővárosa és a versenyek többi helyszíne gigantikus befektetésekkel és lenyűgöző helyszínekkel próbálta megnyerni a világ közvéleményét, olyan kereteket biztosítva a játékoknak, amilyennel még nem találkoztak a világ sportolói.

Politikai botrányok

2008 nyolcadik hónapjának nyolcadik napján, nyolc óra nyolc perckor kezdődött az olimpiai nyitóünnepség, melyet közel százezer embert figyelt a helyszínen. A ceremónia sosem látott monumentalitása és precizitása kőkemény munka eredménye volt: a műsor résztvevői nem ritkán egy éven át gyakorolták a produkciót. A csapatok bevonulása után Liu Csi, az olimpia szervezőbizottságának elnöke mondott beszédet, melyben kifejtette: szeretné, ha a világ jó emlékként őrizné meg emlékezetében a pekingi játékokat.

Kívánsága annak tükrében érthető, hogy a játékokat több kisebb-nagyobb botrány is beárnyékolta. Az egyik probléma a pekingi szmog volt. Ugyan a rendezők komoly erőfeszítéseket tettek a légszennyezés mérséklésére, de az még így is a megengedett ötszöröse volt. Hiába alakítottak ki több mint 800 parkot, hiába alkalmaztak környezetkímélő megoldásokat, hiába építettek egy teljesen új metróvonalat az autóforgalom csökkentése érdekében, a változások hatása elmaradt a várthoz képest. A szmog miatt több sportoló veszélyben érezte az egészségét, és a felkészülést Kína helyett Dél-Koreában fejezte be.

Sokkal komolyabb botrányokat kavartak az emberi jogi kérdések. 2008. április 7-én Párizsban a Tibet szabadságáért tüntetők eloltották a Kínába tartó olimpiai lángot, amire még nem volt példa a játékok történetében. Abból is nagy cirkusz keveredett, amikor kiderült, hogy az olimpiára utazó atlétákkal olyan dokumentumot akarnak aláíratni, amiben vállalják, hogy nem bírálják a rendező ország emberi jogi gyakorlatát és nem politizálnak. Kína ugyan teljes sajtószabadságot ígért a külföldi tudósítóknak, és hangsúlyozta, hogy nem cenzúrázza az internetet a játékok ideje alatt, de a helyzet visszásságát mindenki érzékelte.

„Nincs lehetetlen“

Így summázta nyolc aranyát minden idők legeredményesebb olimpikonja, az amerikai Michael Phelps. A csodaúszó ezzel a teljesítménnyel túlszárnyalta Mark Spitz müncheni csúcsát is. Nyolcadik győzelme után az első reakciója az volt, hogy édesanyját kereste. A győzelmekhez hozzá kell tenni azt is, hogy ebben nagy szerepe volt Phelps csapattársainak is. Ezt ő maga is elismerte: „Három váltóban úszhattam, és minden számban remek teljesítményt nyújtottunk csapatként. A harmadik olimpiám ez, és még sosem volt ilyen jó a csapategység. Lehet, hogy ez volt a különbség a javunkra.“

Három magyar arany

A 172 tagú magyar küldöttség 3 arannyal, 5 ezüsttel és 2 bronzéremmel tért haza. A legtöbb érmet Cseh László szerezte, 200 pillangón, 200 vegyesen és 400 vegyesen is ezüstérmes lett. A fiatal úszóról még Phelps is azt nyilatkozta, hogy tart tőle a vízben.

A magyar drukkerek számára azonban az egész olimpiára rányomta a bélyegét a hosszú várakozás az első aranyéremre, amelyet csak két nappal a záróünnepség előtt szerzett meg Vajda Attila kenu egyesben 1000 méteren. A második arany is a kajak-kenusoktól jött, Janics Natasa és Kovács Katalin kajak kettesben 500 méteren győzött. A harmadik aranyat a férfi-vízilabda-válogatott hozta el.

A pólósok a döntőben az Egyesült Államokat verték el 14:10-re, s ezzel sorozatban harmadszor diadalmaskodtak az olimpiai játékokon. Az amerikaiak – akik anno a magyaroktól tanultak vízilabdázni – jól megtanulták a szakmát, a végjáték azonban Kemény Dénes együtteséé volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?