Halász Bencének a szurkolók szeretete többet ér a bronzéremnél

Halászbronz

A budapesti atlétikai világbajnokság második napján kis híján két magyar érem is született, de Halász Bence bronza mellé Krizsán Xénia végül egy negyedik helyet tett hozzá, miközben a 100 méteres síkfutásban amerikai siker született. Egy nappal később, hétfőn pedig a díjátadókra is sor került.

Vasárnap a megszokottnál korábban kezdődött az esti program, mivel augusztus 20. miatt az este Budapesten már az ünnepi tűzijátéké volt. Délelőtt a magyar versenyzők ismét tettek róla, hogy megalapozzák a remek hangulatot, amely a stadionon kívül, az úgynevezett Medál Plázában tovább fokozódott. A Parno Graszt koncertje után ugyanis itt rendezték a hivatalos éremátadókat. A szervezők elmondása alapján ezen újításnak az elsődleges oka, hogy a versenyszámokat követően az eddigi tapasztalatok után gyorsan kiürültek a lelátók, így az érmesek sokszor maroknyi néző előtt állhattak fel a dobogóra. Valljuk be, valóban nehezen elképzelhető, hogy a nem érdekelt szurkolók türelemmel vártak volna például a 20 km-es gyaloglószámok érmeseire. Most azonban remek hangulat uralkodott a színpad előtt. Ugyan a közönség számát nehéz volt megbecsülni, néhány ezren ott voltak már a stadion környékén, és amikor megszólaltak a kísérő akusztikus dallamok, mindenki a dobogóra figyelt.

A legkülönlegesebb átadó a férfi súlylökőké volt, ahol Joe Kovacs félig hazaiként vette át a bronzérmét, és bár a világbajnoki csúccsal aranyérmes, szintén amerikai színekben versenyző Ryan Crouser is hatalmas tapsot kapott, a hangulatot az olasz Leonardi Fabbri élte át leginkább. Az olasz szurkolók hatalmas ovációja után a 26 éves súlylökő átvette a műsor irányítását, integetett a szurkolóknak, további tapsra és éljenzésre biztatta őket, miközben az ajándékba kapott virágcsokrokat mindhárom versenyző a közönség közé dobta. Fabbrit a csinos éremhordozó hölgyek is csak nehezen tudták letessékelni a dobogóról, hogy folytatódhasson a program.

FabbriCrouserKovacs

A hang ereje

Az arénában a 100 méteres síkfutás elődöntői után a távolugrók kezdték meg szereplésüket, akik folyamatosan kérték a szurkolók ütemes tapsolását, hogy megfelelően hangolódjanak az ugrásokra. A hangulat mégis akkor hágott a tetőfokára, mikor a hétpróbázók utolsó számában, a 800 méteres síkfutásban a két magyar, Nemes Rita és Krizsán Xénia is rálépett a futópályára. Előbbi az első futamban volt érdekelt, és miután puszival köszöntötte a drukkereket, arcán az látszódott, hogy továbbra sem hiszi el azt, hogy ilyen környezetben versenyezhet a világbajnokságon. A magyar lány gyorsan az élre állt, ám a második körben a francia Turpin megelőzte. A lelátókon helyet foglalók viszont nem voltak elégedettek ezzel a helyezéssel, és ahogy egyre hangosabbak lettek, Nemes lépései úgy gyorsultak, az utolsó 200 méteren valósággal állva hagyta ellenfelét, és futamgyőztesként fejezte be szereplését a vb-n.

Nemesréka800

Mikor Krizsán Xénia megérkezett a rekortánra, a kalapácsvetés döntőjében Halász Bence második dobására készült, ám miután a sportszer nem hagyta el a ketrecet, mindenki a pontszerző helyre hajtó hétpróbázóra figyelt. Az aranyesélyesek már az első körben alaposan elhúztak, Krizsán a negyedik helyen haladt. 300 méterrel a vége előtt pedig a közönség úgy döntött, újra hozzáteszi a magáét, a 30 éves atléta pedig élt a támogatással és lehajrázta belga riválisát. A szurkolók hangja újra előzést ért a magyaroknak. A beérkezés után nem sokkal feltűnt a kijelzőn az összesített végeredmény, amelyben Krizsán neve a 3. helyen volt olvasható. Sajnos gyorsan kiderült, hogy a szám előtt a második helyen álló holland Vetter nem futott annyira rosszul, csupán nem adták hozzá a pontszámait a tabellához, így övé lett a bronzérem. Az utolsó számot harmadikként záró Krizsán Xénia így a 4., a 800-on 5. helyet megcsípő Nemes pedig a 10. helyen ért célba.

Krizsán800

Álom, álom...

Miután a versenyzők kifújták magukat, tiszteletkörre indultak és a magyar szurkolók felállva tapsolták meg új kedvenceiket, akik nem győztek hálálkodni ezért a két napért a magyaroknak. „Ha valaki azt mondja korábban, hogy így alakul a vb, azonnal aláírtam volna. Most jöttem rá, hogy egyéni csúcsot értem el. Ez és a 10. hely egy ilyen közönség előtt, egyszerűen hihetetlen, minden sportoló ilyenről álmodik. Sokat köszönhetünk a szurkolóknak, rengeteget segítettek. Nehéz volt a felkészülésem, voltak sérüléseim, a legjobb 16 közé akartam kerülni, de a légkör és a többi lány támogatása csodát eredményezett” – értékelt a mixzónában Nemes Rita.

Krizsán Xénia annak ellenére sem volt csalódott, hogy néhány másodpercig érmesnek hihette magát, és az olimpiai szinttől mindössze egy ponttal maradt el. „Az első nap után úgy gondoltam, meglehet a legjobb nyolc, az utolsó szám előtt már a legjobb négy is belátható volt, de nagyon sok kellett hozzá. Úgy vágtam neki a nyolcszáznak, hogy mindent beleadok, de nyilván a többiek is ezt tervezték. Egy pillanatra ugyan harmadiknak írtak ki, de mire felfogtam, már javították. Ez egy csodálatos negyedik hely, egyéni csúccsal. Nagyon köszönöm a hazai közönségnek. Sok helyen versenyeztem már, de sehol nem szurkoltak így a saját versenyzőiknek. Olyan ez, mint egy álom” – nyilatkozta a szintén egyéni csúcsot elérő Krizsán. A világbajnok az amerikai Hall előtt a brit Johnson-Thompson lett.

NemesKrizsán800

A negyedik

A távolugrók versenyét Ivana Vuleta nyerte 714 centiméterrel. A szerb második és harmadik legnagyobb ugrása is elég lett volna a győzelemhez, a többiek ugyanis nem tudtak 7 méter fölé kerülni. A második helyen Tara Davis-Woodhall végzett, és legalább olyan boldog volt, mint a győztes. Miután az amerikai hatalmas tapsvihar közepette befejezte a versenyzést, azonnal mutatta a közönségnek, hogy segítsék a világ idei legjobb eredményét megugró társát, hátha tovább tud javítani teljesítményén. Ez ugyan nem sikerült, de Vuleta így is megszerezte aranyérem-kollekciója negyedik darabját. A fedett pályás Eb- és vb-cím, valamint az Eb-arany mellett most világbajnokságon is felért a dobogó tetejére. Mellesleg negyedik legjobb ugrása ugyanúgy 691 centiméter volt, mint Davis-Woodhall ezüstöt érő kísérlete. Mindeközben a férfiak 10 000 méteres számában is világbajnokot avattak, ám az ugandia Joshua Cheptegei csodás hajrája, célba érkezése és ünneplése közben fél szemmel már mindenki azt nézte, mi lesz a Halász–Nowicki–Kazberg–Fajdek csata eredménye a kalapácsvetőknél.

nőitávolvb

Hatalmas izgalmak

A vártnál is nagyobb izgalmakat hozott a magyarok által legjobban várt döntő. Az ötszörös világbajnok Pawel Fajdek azonnal 80 méterrel kezdett, de az első kör után Halász Bence vezetett 80 méter 82 centiméteres dobásával. A másik lengyel, Wojciech Nowicki is ott volt az élmezőnyben, és az ötödik körben, 81 méter 2 centiméterre hajította el a kalapácsot, pontosan annyira, mint a harmadik sorozatban Halász, ám azt, az egyéni csúcsnak számító eredményt utólag törölték. Azokban a pillanatokban pedig őrjöngött az egész lelátó, a magyar nehézatléta azonnal edzőihez rohant, a stadionban pedig zúgott a „Ria, Ria, Hungária!”. Az előző nap az éremesélyesek közé berobbantó kanadai Ethan Katzberg nemcsak szokatlan fizimiskájával hívta fel magára a figyelmet, hanem két, 81 méter feletti dobásával is, amely aranyat ért a számára. Az ezüstöt Nowicki nyerte meg, míg Halász bronzérmes lett.

Ugyan a magyar versenyző reménykedett benne, hogy visszakapja egyéni csúcsát, az sem lett volna elég számára a fényesebb éremhez, Nowicki második legnagyobb dobása ugyanis 1 centiméterrel nagyobb volt az övénél, és holtverseny esetén ez döntött volna kettejük között. Halászt már a bevonulástól végig a tenyerén hordozta a közönség, a bemelegítő dobásai alatt is zúgott a lelátó. Ám a leginkább az árulkodott a felé irányuló szeretetről, amikor bemondták, hogy a távolugróktól kért ütemes taps őt nem segíti. A szurkolók ennek megfelelően alkalmazkodtak, és a hangerőt a kérésnek megfelelően a dobások előtti és utáni pillanatokra koncentrálták. Bár a kiskunhalasi születésű atléta sokáig az élen állt, az arannyal felérő bronzérem után sem csillapodott az ováció, sőt, mikor Katzberggel közösen tiszteletkörre indultak, tovább fokozódott az ünneplés, amely a verseny utáni sajtótájékoztatón is kijárt Halásznak.

„A legfontosabb, hogy ennyi embernek tudtam örömet okozni. Nem tudom leírni az érzéseimet. Rengeteg gyerek jött oda hozzám, hogy aláírást vagy fényképet kérjenek, vagy csak hogy elmondják, szurkolnak nekem. Az érem csak szebbé teszi ezt az élményt és azt, amit a szurkolóktól kaptam. Az első dobásnál nem a legnagyobb volt a célom, csak az, hogy ezzel folytathassam három kör után is. Végül majdnem egyéni csúcs lett, ami egyértelműen a drukkereknek köszönhető. Tegnap még nagyon ideges voltam, izzadt a tenyerem, most viszont minden rendben volt. Próbáltam másolni a magyar atlétika egyik legjobb személyiségét, Pars Krisztiánt, aki mindig nagyon erős volt a versenyeken. »Te vagy a király« – ezek voltak az edzőm első szavai az utolsó dobásom után” – mondta Halász, aki kiemelte, a családjával való találkozás után egy alapos ünneplés veszi majd kezdetét.

Halász Bence és edzői csapata

Tíz másodperc

Az atlétikai világbajnokság királyszáma már az elődöntőben is hozott izgalmakat. Kiugrott, így kizárták a végső győzelemre is esélyesnek tartott dél-afrikai Simibinet, de rajta kívül is voltak nagynevű kiesők. A döntő előtt teljesen elhalkult a lelátó, ha nem több mint 30 ezer emberről lenne szó, használhatnánk a légy zümmmögését is hallani lehetett frázist. Így csupán azt lehet elmondani, hogy a Halász Bence utolsó dobása előtti elhalkulást is felülmúlták a drukkerek. A Usain Bolt utáni űrt viselkedésével és közvetlenségével is betölteni igyekvő Noah Lyles gyenge rajtja után úgy tűnt, lemondhat az aranyról, de hatalmas hajrájával így is meg tudta előzni a mindössze 20 éves botswanai Letsile Tebogot, aki az afrikaiak első érmét nyerte 100 méteres síkfutásban. A harmadik helyről ezredek döntöttek, és végül a brit Zharnel Hughesé lett a bronz, aki nehezen hitte el, hogy éremmel zárta a finálét.

„Három aranyért jöttem, az első megvan. Ez volt a legnehezebb, így most már élvezni fogom azt az eseményt, amit szeretek. Nehéz szezonom volt, elkaptam a koronavírust is, de tudtam, mit kell tennem” – nyilatkozta magabiztosan a 200-on és a váltóban is aranyra hajtó Lyles, aki bár világcsúcsot szeretett volna dönteni, „csak” 9,83-at futott a döntőben.

Lyles100

A szurkolók fontosabbak

Hétfőn délután a Medál Plázában az előző napi dobogósok sorban átvehették érmeiket. Természetesen Halász Bencéék maradtak utoljára és a 26 éves nehézatléta kapta a legnagyobb tapsot. Az esemény után pedig hosszú sorok kígyóztak, hogy készíthessenek egy képet a világbajnoki bronzérmessel vagy kérhessenek tőle egy aláírást.

Megvan a dobás érzése és az, hogy mekkora szeretetet, buzdítást kaptam a nézőktől és ez az ami igazán számít szerintem egy sportolónak, hiába az érem – mondta a dobogón Halász, akit arról is kérdeztek milyen ünneplés vár rá a következő napokban. – Mától elkezdődött a visszaszámlálás a következő évi Európa-bajnokságra és olimpiára, innentől csak arra fókuszálok” – zárta hatalmas, hamiskás mosollyal az arcán a beszélgetést a súlylökő.

Idén a világbajnokságok történetében az edzőket is díjazzák, így nem sokkal később Németh Zsolt is átvehette a neki járó aranyat és a szurkolók őt, őket is hangos "Ria, Ria, Hungária!" kiáltásokkal jutalmazták.

Atlétikai világbajnokság

Vasárnapi eredmények

Férfi 100 m: 1. Noah Lyles (amerikai) 9,83; 2. Letsile Tebogo (botswanai) 9,88; 3. Zharnel Hughes (brit) 9,88.

Férfi 10 000 m: 1. Joshua Cheptegei (ugandai) 27:51,42; 2. Daniel Simiu Ebenyo (kenyai) 27:52,60; 3. Selemon Bariega (etióp) 27:52,72.

Férfi kalapácsvetés: 1. Ethan Katzberg (kanadai) 81,25 m; 2. Wojciech Nowicki (lengyel) 81,02; 3. Halász Bence (magyar) 80,82.

Női távolugrás: 1. Ivana Vuleta (szerb) 7,14 m; 2. Tara Davis-Woodhall (amerikai) 6,91; 3. Alina Rotaru-Kottmann (román) 6,88.

Hétpróba: 1. Katarina Jonhson-Thompson (brit) 6740 pont, 2. Anna Hall (amerikai) 6720, 3. Anouk Vetter (holland) 6501, 4. Krizsán Xénia 6479, … 10. Nemes Rita (magyarok) 6232.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?