GYÚJTÓPONTBAN

Piros lap az öltözőben
Nagymagyar/Jányok. Érdekes fordulatot hozott a dunaszerdahelyi területi bajnokság hétvégi felső-csallóközi régióderbi félidei pihenője: a második játékrész kezdete előtt piros lapot mutatott a játékvezető az öltözőfolyosó felé.

Piros lap az öltözőben

Nagymagyar/Jányok. Érdekes fordulatot hozott a dunaszerdahelyi területi bajnokság hétvégi felső-csallóközi régióderbi félidei pihenője: a második játékrész kezdete előtt piros lapot mutatott a játékvezető az öltözőfolyosó felé. Sokan érthetetlenül figyelték a történteket, de annyit azért tudni lehetett, hogy a jányokiak tízese, Branislav Štefanovič szövegelésért kapta a szigorú büntetést. A találkozó végén maga a játékvezető, Mészáros öntött tiszta vizet a pohárba. „Miközben jöttünk le a pályáról, a vendégek játékosa sértegette asszisztensemet, Szabót. Elmondta őt mindennek, ezek hallatán pedig gondolkodás nélkül meghoztam a döntést” – mesélte el a történteket a játékvezető. „Azon nyomban behívattam mindkét kapitányt, hogy tudassam velük a tényeket.” A játékos szerint nem hangzott el durva szöveg, de ha már a sértegetésnél tartunk, akkor a nagymagyari kemény mag is megérdemelt volna legalább egy sárga lapot. (kb)

Jól védekeznek a somorjaiak

Somorja. Ha csak az eredményre tekintünk, szembetűnő, hogy mennyire simán intézte el a nyugat-szlovákiai III. liga 17. fordulójában a somorjai együttes a hazai környezetben szereplő esélyesebb nagyölvedieket. „Egyáltalán nem volt könnyű mérkőzés” – elemezte a párharcot Pinte Attila, a győztesek játékosedzője. – Korai találatunknak köszönhetően megzavarodtak a hazaiak, akik a második félidő elején egy szerencsés büntetőhöz jutottak, ám kapusunk, Pörsök nagy bravúrral hárított. Ez volt a meccs fordulópontja.” Tavasszal egyelőre hibátlanul működik a somorjai hátsó alakzat. „Egyszerűbb játékot követelek a fiúktól, aminek meg is van az eredménye” – nyilatkozta az egykori válogatott és nagy Fradi-kedvenc, Pinte Attila. (kb)

A királyhelmeci hidegzuhany

Kassa/Királyhelmec. Két ellentétes félidőt láthatott a nagyérdemű a kelet-szlovákiai III. liga vasárnap délelőtti kassai párharcán, melyen a Lokomotíva a királyhelmecieket fogadta A szünetben még a vendégek örülhettek a 0:1-es állásnak, ennek ellenére a párharcot 6:1-re a hazaiak nyerték meg. „Az első játékrészben nagyon jól játszottunk. Szünet után öt perc alatt kaptunk három gólt” – elevenítette fel a nem mindennapi fordulatot Berta Sándor, a királyhelmeciek klubelnöke. „A történések olyannyira megviselték a zömmel tehetséges, ám rutintalan hazai nevelésű fiatalok alkotta kollektívánkat, hogy a fiúk a folytatásban képtelenek voltak újítani. Mielőbb le kell vonni a mérkőzés tanulságait, hiszen célunk a kiesés elkerülése.” (kb)

Nagysallói half kapusszerepben

Nagysalló. A nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjának vasárnapi kiesési rangadóján a sereghajtó hazaiak csúfos (1:7) vereséget szenvedtek a diószegiektől. Mentségükre szolgál, hogy az amúgy sem túl népes játékoskeret három tagját influenza küldte a hét végén betegágyba. Sajnos, kapusunk, Szívós Tibor sem lehetett a pályán. Őt, egyéb lehetőség híján, a középpályás Štrúber Tiborral kellett pótolnom. Teljesítményére a számára szokatlan poszton nem lehetett panasz, mégis hétszer kapitulált. Kényszerszülte hálóőrünk nagyon hiányzott az ellenfél kapuja előtt elvégzett pontrúgásoknál, ezekből olykor hasznot is húzott” – értékelte a „pótkapus” produkcióját Pavol Sakáč, a nagysallóiak trénere, aki szerint védencei győzelmi vágya ezúttal az öltözőben maradt. (áb)

Élre ugrott a Bari-legénység

Fülek. Az őszi zárófordulóban vesztette el, a tavaszi nyitányon szerezte vissza első helyezését a közép-szlovákiai IV. liga déli csoportjának füleki újonca. A hazaiak Mihályi találatával 1:0-ra verték Poltár együttesét. „Még annak ellenére is otthon tartottuk a pontokat, hogy a játékvezető ítéleteivel a vendégeket támogatta. Egygólos vezetésünknél, büntetőt ítélt ellenünk. Ennél a momentumnál még a kedvezményezett poltáriak is hitetlenkedve néztek a bíróra. Szerencsére kapusunk, Bahleda a helyén volt, s az eredmény nem változott” – fogalmazott Bari Jenő, a győztesek játékosedzője. Figyelmet érdemel, hogy a füleki „csúcstalálkozót” ezer focidrukker izgulta végig. „Remélem, győzelmünk olyannyira megnövelte tanítványaim önbizalmát, hogy a hét végén a nagykürtösiek otthonából sem távozunk majd üres kézzel” – latolgatta az esélyeket az egykori élvonalbeli futballista. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?