GYÚJTÓPONTBAN

Gőgh Árpádék rakétarajtja
Magyarbél. Immár a magyarbéli székhelyű és száz százalékos mérleggel rendelkező SFM Senec a II. liga nyugati csoportjának listavezetője. Gőgh Árpád, a csapat rangidősének tizenegyesgólja adta meg a nagyszombati fakó elleni meccs (4:1) alaphangulatát.

Gőgh Árpádék rakétarajtja

Magyarbél. Immár a magyarbéli székhelyű és száz százalékos mérleggel rendelkező SFM Senec a II. liga nyugati csoportjának listavezetője. Gőgh Árpád, a csapat rangidősének tizenegyesgólja adta meg a nagyszombati fakó elleni meccs (4:1) alaphangulatát. A 35 éves egykori DAC-kedvencnek ez volt a harmadik találata az aktuális idényben (kétszer büntetőből talált be). „A csapat legrutinosabb játékosaként én vagyok az ítéletvégrehajtó” – hallottuk Gőgh Árpádtól. A magyarbéli csikócsapat „apukájától” azt is megtudtuk, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a SFM hazai találkozói iránt. „Szencről ezentúl buszokat in-dítanak magyarbéli tétmeccseinkre, mivel a Corgoň ligás együttesre egyre kevesebben kíváncsiak. Két hét múlva pedig jön a DAC elleni rangadós Bennem is ég a bizonyítási vágy” – súgta meg a fiatalok körében Öreg becenévre hallgató Gőgh Árpád. (kb)

Szakadékban a dióspatonyiak

Dióspatony. A gazdag hagyományokkal rendelkező dióspatonyi futballklub híveinek álmatlan éjszakákat okoz a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjában közreműködő kedvenceik idény eleji kudarcsorozata. Az utolsó helyezett csallóköziek eddig pontot sem szereztek a bajnokságban. „Nem az elképzeléseimnek megfelelően alakult a nyári felkészülésünk, a gyakorlásokról, edző-meccsekről gyakran többen is hiányoztak. A nyékvárkonyiak elleni hazai meccsen két perc alatt két gólt kaptunk. Vasárnap Illésházán 2:1-es hazai vezetésnél zsinórban három ziccert puskáztunk el. A rutinos Erős már az első félidőben megsérült, le kellett őt cserélni” – sorolta a problémákat a DSC játékosedzője, Nagy Jaroslav. Szerinte az első, javulást jelző reménysugarat Bognár két gólja jelentette, mellyel pontot tettek gólképtelenségük végére. (ái)

Nagybalogi próbálkozás

Nagybalog. A júniusban szertefoszlott bajnoki álmok sem szegték kedvüket a nagybalogiaknak, így együtt maradva ismét az elsőségért szálltak harcba a közép-szlovákiai V. liga D csoportjában. A 4. forduló után maximális pontszámmal vezetik a tabellát. „A ragyolciak ellen a játékvezető sem tudta megakadályozni újabb győzelmünket. Marek Valkučák személyében egy 27 éves, Rimaszombatban is megfordult, játékosedző irányítja a fiúkat. Vezetésével még nem kaptunk ki. Új játékstílust alkalmaz az együttes, mivel az összes csapat a védekezésre koncentrál ellenünk. Játékosaink azonban türelmesek, nyugalom honol a csapat háza táján. Kíváncsian várjuk a hétvégi, Pintér Attiláék elleni rangadót” – üzent az óváriaknak Erdődi József, nagybalogi menedzser. (kb)

Urbán kollégáját, Pintét dicsérte

Nagyölved. A III. liga nyugati csoportjának listaveze-tőjét népes szurkolótábora is elkísérte a nagyölvediek elleni mérkőzésre. Az elejétől a végig zúgott a „Ria, ria, Hungária, Somorja” biztatás. A 83. percben pontrúgáshoz jutottak a vendégek. Ekkor a vendégdrukkerek „Hajrá Ferencváros“ buzdításba kezdtek. Pinte Attilát, a vendégek játékosedzőjét, az egykori Fradi-kedvencet felvillanyozta a buzdítás: 18 méterről elvégzett szabadrúgása a keresztlécen csattant, a kipattanót Őszi a hazaiak hálójába pofozta. „Szívben, lélekben együtt éreztem a mieinkkel, szerettem volna góllal meg-köszönni segítségüket. Nekem nem sikerült, Őszi Zoli azonban betalált” – sommázta érzéseit az egykori szlovák válogatott. „Pinte vezéregyénisége volt csapatának, csatárként állandó veszélyt jelentett kapunkra” – dicsérte kollégáját Urbán Ferenc, a hazaiak trénere. (áb)

Közbeléptek a nagykaposiak

Nagykapos. A kelet-szlovákiai IV. liga déli csoportjának legutóbbi nagykaposi találkozóján az idény elején szárnyaló, zsinórban négy meccset kapott gól nélkül nyerő felsőrőcseiek (V. Revištia) mutatkoztak be a futballhíveknek. A vendégek sorozatának végére Geri Ádám tett pontot, aki – fejjel – végre betalált a listavezető kapujába. „Örülök, hogy 399 percnyi gólcsend után éppen én szentelhettem fel Ónodi Attila hálóját. Ebben nagy segítségemre voltak az előkészítésben jeleskedő csapattársak is” – sommázta érzéseit a gólszerző. Alighanem vérszemet kaptak a vendéglátók, hiszen a 89. percben Kendi István is matott adott Ónodinak, ezzel beállította a 2:2-es végeredményt, mely egyben azt is jelentette, hogy nem csak gólokat kaptak, hanem immár pontokat is vesztettek a vendégek. „Hiába, egyszer minden sorozatnak vége szakad” – élcelődött a kisgéresiektől nyáron érkezett fiatal hazai csatár. (zsz)

Komoly tervek Nagymagyaron

Nagymagyar. Már csak a Zsigmond Attila által irányított nagymagyariak büszkélkedhetnek makulátlan mérleggel a dunaszerdahelyi területi I. osztályban. A hét végén Egyházkarcsáról hozta el a három pontot (5:2) a listavezető. „Nem voltunk illedelmes vendégek, mivel a búcsúi mér-kőzésen győztük le a hazaiakat – viccelődött a két találatot szerzett játékosedző. – Tapasztalataim szerint, ha idegenben nem lövünk legalább három gólt, akkor lehetetlen a pontszerzés. Szerencsére eddig ez sikerült, így tudtuk megnyerni mindkét idegenbeli találkozónkat. Veretlenségi sorozatunk remélhetőleg minél tovább fog tartani, mivel a szezon végén bajnoki címet szeretnénk ünnepelni“ – hallottuk Zsigmond Attila terveit. (kb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?