GYÚJTÓPONTBAN

Bekezdtek a csenkeiek
Csenke/Kisudvarnok. Már a 2. fordulóban egymásra talált a dunaszerdahelyi területi bajnokság I. osztálýának két újonca: a csenkeiek a kisudvarnokiakat látták vendégül. „Bizakodva vártuk a mérkőzést, hiszen egy héttel korábban az egyházgelleiektől raboltunk el egy pontot.

Bekezdtek a csenkeiek

Csenke/Kisudvarnok. Már a 2. fordulóban egymásra talált a dunaszerdahelyi területi bajnokság I. osztálýának két újonca: a csenkeiek a kisudvarnokiakat látták vendégül. „Bizakodva vártuk a mérkőzést, hiszen egy héttel korábban az egyházgelleiektől raboltunk el egy pontot. Banyák révén hamar megszereztük a vezetést, később aztán hadilábon álltunk a szerencsével. Kiegyenlített az ellenfél, de Kiss Béla bombagóljával kiharcoltuk a győzelmet. Remek idénykezdés, csak bírjuk tartani az iramot” – értékelte az újonc tapasztalatait Kvarda József, csenkei polgármester és klubelnök. A kisudvarnokiak új játékosedzője, Horváth László mindössze három hete vette át a csapatot. „Két mérkőzés, két vereség, de nem szabad elkeseredni. Ha a fiúk felnőnek a feladathoz, és ha sikerül őket fejben felrázni, biztos vagyok benne, hogy elkerülünk a tabella végéről” – bizakodott Horváth László. (kb)

A szakmai stáb bemutatkozása

Zselíz. A lévai területi bajnokság I. osztályában közreműködő garamújfalusiak nem igen erőltették a védekezést a második helyen tanyázó zselíziek otthonában, már az 55. percben hat góllal (1:7) vesztettek. Edzőjük, Jozef Novák ekkor már nem tudta elviselni fiatal védencei vergődését, és hármas cseréhez folyamodott. Ekkor került a pályára a szakmai stáb három tagja: a vendégek trénerével együtt ugyanis pályára lépett az együttes gyúrója és csapatvezetője is. A vendégcsapat váratlan húzása a hazaiak szakvezetőjét, Štuller Istvánt olyannyira feltüzelte, hogy csakhamar ő is játékra jelentkezett. A zselíziek végülis 9:1 arányban diadalmaskodtak, a hazai trénernek sikerült is egy kecsegtető gólhelyzetet kidolgoznia. (áb)

Menetelnek a királyréviek

Királyrév. Ilyen is már régen volt a galántai területi labdarúgó-bajnokság I. osztályában: az első három forduló után a két újonc, a Kráľov Brod, valamint a Hody gárdája – százszázalékos teljesítménnyel – áll az élen! A királyréviek vasárnap a nagymácsédiakat fogadták és nagy csatában nyertek 2:1-re. „Remek iramú és színvonalú meccset láthatott a közel 300 néző. Elsöprő lendülettel kezdtünk, az első félóra végén már 2:0-ra vezettünk, s úgy tűnt, biztosan nyerünk. A szünetig még volt három ziccerünk, ám ezeket elpuskáztuk, illetve nagy bravúrral hárított a vendégkapus. Fordulás után is mindkét csapat támadó felfogásban futballozott, negyedórával a befejezés előtt szépítettek a nagymácsédiak, és ennek köszönhetően végtelenül izgalmas volt a hajrá. Nagyon örülünk az újabb győzelemnek, csak így tovább!” – nyilatkozta lapunknak Racskó Pál, Királyrév polgármestere. (zsi)

Csicsay Kornél újabb triplája

Bős. A jelek szerint a dél-szlovákia rangadókra összpontosít a III. liga nyugati csoportjában közreműködő bősiek gólzsákja, Csicsay Kornél. Az élvonalbeli tapasztalatokkal is rendelkező játékos tavasszal a párkányiak elleni összecsapáson szerzett mesterhármast, vasárnap pedig az érsekújváriak elleni derbin triplázott. „Pályafutásom során ritkán fordult elő, hogy minden zicceremet kihasználtam. Ezúttal viszont így történt. A döntő momentumnak az első félidő utolsó perce bizonyult, amikor egy perc alatt kétszer voltunk eredményesek. Fordulás után pedig harmadik találatommal térdre kényszerítettük egyébként nagyon jól játszó vetélytársunkat – fogalmazott a rutinos futballista, aki sportszerűségből is jelesre vizsgázott: – Ezúttal nem góltermésemnek, sokkal inkább újdonsült csapatkapitányunk, Izsmán Árpád bravúrjainak köszönhetjük a három pontot.” (ái)

Jól működött a Nôta-gépezet

Rimajánosi. Három hetet kellett várni a rimajánosi újonc első pontjaira a közép-szlovákiai V. liga D csoportjában. A kékkőiek otthonában vendégeskedő Nôta-legénység 5:0 arányban lelépte a szintén újonc vendéglátókat. „Ránk fért ez a győzelem. Már a 25. percben 3:0-ra vezettünk. Végre olyan produkciót nyújtottak védenceim, amilyet elvárok tőlük. A védelem jól muzsikált, elől pedig kihasználtuk a helyzeteinket. Véleményem szerint, a fiúk eddig nem voltak tisztában az V. liga színvonalával. Meccsről meccsre javul a csapatjáték. Úgy tapasztaltam, hogy már fel-vettük a magasabb osztály ritmusát. Az első két meccsen még én őriztem a kapunkat, de nem áll szándékomban a további aktív szerepvállalás. A fiataloké a jövő” – hallottuk a 37 éves edző, Nôta Gyula gondolatait. (kb)

Csapatvezetőt köszöntöttek

Somorja. Két forduló után két győzelem szerepel a III. ligás somorjai focicsapat neve mellett, amely jelenleg a tabella éléről figyeli a többieket. „Vasárnap öt góllal sikerült kitömnünk a nyitrai ČFK-t. Boldogok voltunk, mivel csapatvezetőnk, Sánka László épp e napon ünnepelte 50. születésnapját. Győzelemmel köszöntöttük. Élményszámba mentek a gólok, a végén pedig a kapanyél is elsült: én is betaláltam. Külön öröm, hogy még gólt sem kaptunk. A fiúk egyelőre várakozáson felül teljesítenek. Nem gondoltam volna, hogy a fiatalokkal feltöltött csapat ilyen jól rajtol majd el. Csak el ne bízzák magukat” – figyelmeztetett az egykori Fradi-kedvenc. Őszi Zoltán ismét gólfelelősnek lépett elő a somorjaiaknál. – Két bajnokin betalált. A nyári felkészülésről svájci elfoglaltsága miatt hiányzott, de biztos vagyok benne, hogy utoléri önmagát” – bizakodott Pinte Attila. (kb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?