Győzelemmel avatna stadiont a Loki

<p>Oswestry/Debrecen. A pozsonyi Slovan egygólos előnnyel utazott Walesbe, a Debrecen idegenbeli döntetlen után fogadja északír ellenfelét. Ma rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának visszavágóit.</p>

ÖSSZEÁLLÍTÁS

A szlovák és a magyar bajnok továbbjutása esetén még legalább két párharcot vívhatna a nemzetközi porondon, ugyanis a BL-selejtező harmadik köréből kiesők is folytathatják még az Európa Ligában.

Slovan: több terük lesz támadásban

A pozsonyi Slovan minimális, 1:0-s előnnyel várja a walesi The New Saints elleni visszagót, de a szlovák bajnoknál kizárólag a továbbjutásban gondolkodnak. „Erre az eredményre lehet építeni, sokkal jobb, mint ha 2:1 lett volna az első meccs. Akkor a walesiek semmivel sem leptek meg, másrészt azért láthattuk, hogy összeszokott csapatot alkotnak – mondta František Straka, a Slovan vezetőedzője. – Nagyon nehéz 90 percre számítok, de bízom benne, hogy sikerrel vesszük a második fordulót.”

Az első meccsen kimaradt helyzeteket fájlalja Juraj Halenár, az égszínkékek csatára. „Sajnálom, hogy nem találtunk be többször a hálóba, mert egyértelmű volt a fölényünk. Másrészt nem egyszerű olyan csapat ellen futballozni, amelynek az összes játékosa csak a védekezéssel törődik.”

A visszavágón azonban a The New Saintsnek is többet kell támadnia. „Több terünk lesz, ami megfelel nekünk. Remélem, hogy idegenben is rúgunk gólt, mert az megnyugtatna, hiszen azt jelentené, hogy a walesieknek már hármat kellene szerezniük” – jegyezte meg Erik Čikoš, a Slovan védője.

A pozsonyiak minden erejükkel a mai (19.45, élőben közvetíti az STV 2) mérkőzésre koncentrálhattak, ugyanis a trencséniek elleni bajnoki találkozójukat elhalasztották. František Straka a hosszabb ideje sarokproblémákkal küszködő argentin Gorositót kivéve minden játékosára számíthat.

Továbbjutás esetén a Slovanra a moldovai Sheriff Tiraspol és a montenegrói Sutjeska Niksic párharc győztese várna a harmadik fordulóban.

DVSC: nyomást kell gyakorolni az északírekre

Egy hete 0:0-s döntetlent ért el a magyar bajnok Debrecen labdarúgócsapata az északír Cliftonville ellen, így bizakodva léphet pályára a mai (20.30, élőben közvetíti az M1) visszavágón, amely klubtörténeti meccs lesz: a DVSC először játszik nemzetközi tétmérkőzést a Nagyerdei Stadionban, mivel a felújítás után a létesítmény már megfelel az UEFA előírásainak.

A belfasti összecsapáson a találkozó elején még a hazaiak alakítottak ki néhány helyzetet, a Debrecen azonban ezt követően átvette az irányítást, és egy ízben a keresztlécet is eltalálta, így összességében közelebb állt a győzelemhez.

„Nem vár ránk könnyű meccs, biztos vagyok benne, a Cliftonville hasonló felfogásban futballozik majd, vagyis beáll védekezni és a megszerzett labdákkal próbálja megjátszani a fönt lévő csatárt. Erre számítunk, de nekünk az első perctől kezdve nyomást kell gyakorolni rájuk, mert tovább kell jutnunk ebből a párharcból” – adta ki a parancsot Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője.

A magyar bajnok főpróbája jól sikerült, a Loki 2:0-ra győzött a másodosztályú Szeged ellen, a Cliftonville azonban 2:1-re kikapott az északír második osztályban szereplő Knockbreda együttesétől. Bajnoki mérkőzése egyik csapatnak sem volt még ebben a szezonban, a magyar NB I ezen a héten rajtol, míg az északír bajnokság csak augusztus elején kezdődik.

A debreceniek számára jó hír, hogy csapatkapitányuk, Szakály Péter felépült sérüléséből, Kulcsár Tamásra azonban nem számíthat Kondás edző.

Amennyiben a hajdúsági együttes továbbjut, akkor a fehérorosz BATE Boriszov és az albán KS Skënderbeu párharcának győztesével találkozik. (MTI, dvsc.hu, SITA, ot)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?