Gólképtelen szenciek

<p>Szenc. „Óriási, óriási, óriási szégyen” – ezek voltak Andrej Štellár SFM-edző első szavai a somorjaiak ellen elszenvedett 1:0-s hazai vereség után. Miért kell ilyen tragikusan nyilatkozni egy egygólos kudarcról?</p>

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Egyrészt azért, mert a találkozó nyugodtan végződhetett volna az ŠTK kiütéses győzelmével is, másrészt pedig a szenciek pályán nyújtott teljesítményével büszkélkedni valóban nem lehet. Csak lehajtott fejjel szégyenkezni.

5:2. Ha ez az eredmény születik a vendégek javára, akkor sem állnánk távol a realitástól. Sőt, még többet elárulna a találkozóról, mint a soványka egygólos különbség. Nem a somorjaiak fölényét, inkább a szenci csapat totális csődjét. Amikor a meccs úgy indul, hogy a csapatkapitány, aki a védelem kulcsembere, nemes egyszerűséggel az ellenfél csatárának passzolja a labdát, már érezni lehet, hogy itt valami nagyon nincs rendben. A folytatás is ugyanolyan tragikus volt, mint a kezdés: pontatlanságok, ötlettelenség, akaratgyengeség, óvodás hibák.

Az ilyen teljesítmény mellett természetesen a közönségtől is negatív visszhangot kapott a hazai együttes. Amikor a félidőben az öltözőbe vonultak, a drukkerek folyamatosan ébresztőt kiáltottak, és sajátos stílusukban próbálták felrázni a csapatot. Ez azonban az edzőnek sem sikerült. „Mit tehetek ilyenkor? Legszívesebben a pályára rohantam volna játszani” – mondta Štellár.

A vesztes kivesézése után most a győztest kellene dicsérni. De maga az edző is kritikus volt csapatával. „Lehetett volna nagyobb arányú győzelem is, már az első félidőben el kellett volna húznunk három góllal, és akkor nyugodtabban játszhatunk, nem kellett volna az egyenlítéstől félnünk” – nyilatkozta Miroslav Hýll, a somorjaiak vezetőedzője. Nem mintha bárki azt várná el egy kiesés ellen küzdő csapattól, hogy ötöt vágjon ellenfelének, de ezen a mérkőzésen tényleg megvolt rá az esélyük. Az már a játékosok számlájára írható, hogy hihetetlen ziccereket elpuskázva nem tudtak élni a tálcán kínált lehetőségekkel.

Ha tágabb kontextusba helyezzük a csapatok teljesítményét, az ŠTK-t nem kell, hogy emésszék a kihagyott helyzetek, hiszen nagyon fontos pontokat szereztek az osztályozó elkerüléséhez. A szencieknek viszont nem ártana magukba nézni kicsit, zsinórban a harmadik mecscsükön voltak képtelenek gólt lőni. (hp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?