Figo és a trójai faló

Most vagy soha, vélik a portugálok, akiket hiába sorolnak a szakemberek a világ élvonalába, az utóbbi évtizedekben egyetlen valamirevaló eredményt sem tudtak felmutatni.

A luzitánok számára egyértelmű a cél: hazai pályán döntőbe kell jutni. Ennek megfelelően az a Luiz Felipe Scolari érkezett a kispadra, aki két éve világbajnoki aranyat nyert a brazilokkal, s aki most Európát szeretné meghódítani.

Scolari csapatának sikere részben azon múlik majd, hogy a játékosok függetleníteni tudják-e magukat a külső nyomástól, részben pedig azon, hogy az amúgy kiváló középpályások (Simao Sabrosa, Rui Costa, Deco, Figo) az Eb idejére feledtetni tudják-e személyes ellentéteiket. Hiszen éppen a portugálok legnagyobb ásza, Figo kérdőjelezte meg Deco kapcsán, vajon szükségük van-e egy honosított brazilra. Márpedig Scolari aligha hagyhatja ki a BL-győztes karmestert, aki idén fazont adott a Porto játékának. Ami a gyenge pontokat illeti: a portugál hölgyek legnagyobb bánatára hiányzik majd a kapuból Vitor Baia, a csatársorban pedig Pauleta személyében egyetlen vérbeli támadó van, jóllehet a Paris Saint Germain házi gólkirálya egymagában is életveszélyes.

Valószínűleg a csoportelsőségről dönt majd az Ibériai félsziget szomszédrangadója: a spanyoloknál – bár sokan az Atleticós Fernando Torrest favorizálják – összeállhat az egykori Realos csatárduó (Raúl, Morientes). A látványos támadófutball záloga lehet az is, hogy Raúlék mögött az egyik legokosabb és legképzettebb középpályás, a „Deportivo agyának” nevezett Valerón irányít majd. Inaki Saez csapatának hagyományosan leggyengébb pontja a védelem.

Ezzel együtt vissza akarnak majd vágni a görögöknek, akik megelőzték őket a selejtezőcsoportban, s akik a német mágus, Otto Rehhagel vezetése alatt mintha megtáltosodtak volna. De aligha a görögök lesznek azok, akik pontokat rabolnak az esélyesektől. Még akkor sem, ha Rehhagel nem riad meg semmitől: a trójai faló bevetésére ugyan nem lehet számítani, de a szélsőségesen deffenzív taktika (5-4-1) alkalmazása görög sajátosság.

A csoport meglepetéscsapata az orosz válogatott lehet, de csak akkor, ha a kezdő tizenegy összeállítását nem a menedzserek és háttércsoportok szabják meg (ugye ismerős...). De emlékezhetünk a Lokomotiv Moszkva BL-szereplésére: Loszkovék 3:0-ra verték az Internazionalét, és az idény egyik legszebb gólja Izmajlov találata volt a Monaco ellen: a fiatal csatár egymás után fektette el a későbbi BL-döntős védőit, aztán könyörtelenül bevágta a léc alá.

Csoportmérkőzések – 6. 12.: Portugália–Görögország, Spanyolország–Oroszország; 6. 16. Görögország–Spanyolország, Oroszország–Portugália; 6. 20.: Spanyolország–Portugália, Oroszország–Görögország.

Az Új Szó tippje: 1. Spanyolország, 2. Portugália, 3. Oroszország, 4. Görögország.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?