Élvonalban az iglóiak

Igló. Az I. jégkorongliga éllovasa, az iglói csapat nyerte az Extraliga-osztályozót (összesítésben 4:2), miután negyedszer is legyőzte az élvonal sereghajtóját, a nyitrai együttest, s jövőre a legjobbak között hokizhat.
Nagy lendülettel kezdtek az iglóiak, s már a 7.

Igló. Az I. jégkorongliga éllovasa, az iglói csapat nyerte az Extraliga-osztályozót (összesítésben 4:2), miután negyedszer is legyőzte az élvonal sereghajtóját, a nyitrai együttest, s jövőre a legjobbak között hokizhat.

Nagy lendülettel kezdtek az iglóiak, s már a 7. percben vezetést szereztek, hat perccel később pedig másodszor is betaláltak az eléggé bizonytalanul védő Brňo kapujába. A nyitraiak a második gólt követően összeroppantak, s nagy arányú vereséget szenvedtek. A hazaiak ötletesen és gólveszélyesen korongoztak, remekül használták ki helyzeteiket és ilyen arányban is megérdemelten nyertek.

Gólütők: Fedor (7.), Hrubý (13.), Krausz (33.), Chromčo (34.), Mravec (36., 59.), Filip (39.), illetve Harabín (38.). Játékvezető: V. Mihálik; 6500 néző (telt ház). Kiállítások 5:7; Poliaček 10 percre, Rovnianek 10 percre, majd végleges kiállítás. Gól emberelőnyből 2:0. SP. N. VES : Milý–J. Hrubý, Gríger, Chromčo, Žec, Turan, Košťál–Troliga, Filip, Veselovský–Polomský, Ondov, Liba–Krausz, Mravec, Fedor. NITRA: Brňo–Gallo, Harabín, Fatyka, Slovák, Socha, Kurilla, Rovnianek–Kolník, Zima, Chovanec–Paciga, Bafrnec, Horváth–Šimčík, Poliaček, Šlamiar. (r-zsi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?