Elsüllyedhet a Trenčín

Brünn. Már kilenc személyt gyanúsít a cseh rendőrség a labdarúgó Gambrinus Ligában kirobbant korrupciós botrány kapcsán, és a bundaügy egyes szálai Szlovákiába vezetnek – Eduard Cichý játékvezető után az AS Trenčín mindenható menedzsere, Igor Štefanko is a gyanúsítottak listájára került.

Hiába erőlködtek a Synot elleni bajnokin a Teplice futballistái, azon a meccsen nem győzhettek, méghozzá Eduard Cichý szlovák játékvezetőnek köszönhetően, akinek 200 ezer cseh koronát ígértek a hazaiak, ha a Synotot győzelemhez segíti. A Synot természetesen nyert, de a sípmester – természetesen – tagadja a vádakat.Legújabban az FC Synot futballklub egykori sportigazgatójáról, Igor Štefankóról derült ki, hogy kenőpénzt kínált fel futballbíróknak. Ez pedig azt jelenti, hogy Eduard Cichý játékvezető után újabb szlovákiai vonatkozása van a bundaügynek, Štefanko ugyanis jelenleg már a Corgoň Ligában szereplő AS Trenčín futballklub főmenedzsere. A tegnapi brünni sajtótájékoztatón a cseh rendőrség szóvivője megerősítette azt az információt, amiről a Szlovák Labdarúgó Szövetség az elmúlt héten már tájékoztatta a sajtót: a korrupciós affér egyik gyanúsítottja Eduard Cichý szlovák játékvezető, aki a cseh bajnokság 21. fordulójában a Synot–Teplice (2:0) mérkőzést vezette. Cichýt a mérkőzés előtt kereste meg Igor štefanko, aki akkor már a trencséni klubnál dolgozott (a Synot holding az AS Trenčín 60 százalékos részvényese), és 200 ezer cseh koronát ajánlott fel a bírónak, azzal a feltétellel, hogy ítéleteivel a Synot csapatát segítse, és ily módon befolyásolja a mérkőzés kimenetelét. Fény derült két további megvesztegetési kísérletre is: a 20. fordulóban a Zlín–Synot (2:0) meccs előtt Krátky és Řehoř játékvezetőknek ígértek pénzt, a 22. fordulóban pedig a Plzeň–Synot (1:0) találkozó előtt Jaromír Hlaváč játékvezető egyezett bele, hogy 150 ezer cseh koronáért a Synotot segítve dirigálja majd a mérkőzést. Utóbbi két ügylet paradoxona, hogy a Synot mindkét párharcot elvesztette.

A cseh futball történetének legnagyobb bundabotránya kapcsán eddig négy játékvezető kapott kétéves eltiltást és 50-50 ezer cseh korona büntetést, de a rendőrség szerint a nagy leleplezések ideje majd csak az Európa-bajnokság után jön el, nem szeretnék ugyanis megzavarni a cseh válogatott szereplését azzal, hogy a kontinensviadal ideje alatt nyilvánosságra hozzák az érintettek teljes névsorát.

Tegnap a Synot Arcade Kft. – az AS Trenčín futballklub többségi részvényese – sajtótájékoztatón jelentette be, hogy eladásra kínálja részvényeit. A Synot képviselői ugyanakkor megerősítették, hogy – bár tulajdonrészüktől megválnak – szponzorként támogatják tovább a klubot, ezért a trencséniek teljesíteni tudják majd a következő bajnoki szezonra való nevezés anyagi feltételeit. (sita, idnes)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?