Elpuskázott ziccerek

Komárom. Hazai siker, színvonalas, sportszerű mérkőzés szemtanúi voltak a focirajongók szombat délután a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportja 21. fordulójának komáromi párharcán, ahol a tavaszelőn szurkolóik deméndi agresszivitása miatt rivaldafénybe került ipolyságiak vendégszerepeltek.

Komárom. Hazai siker, színvonalas, sportszerű mérkőzés szemtanúi voltak a focirajongók szombat délután a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportja 21. fordulójának komáromi párharcán, ahol a tavaszelőn szurkolóik deméndi agresszivitása miatt rivaldafénybe került ipolyságiak vendégszerepeltek. Méghozzá rutinos klubelnök-játékosedzőjük, a térdszalag-húzódással kényszerpihenőre szorult Urblík József nélkül. Mindkét fél közönségvonzó támadófocival ruk?kolt elő, a gólhelyzetekből (Dobrý, Nagy, ill. Bartal, Bodzsár, Takó) azonban mérkőzés első harmadában egyik csapat játékosai sem tudtak hasznot húzni. A 34. percben megtört a jég, Bodzsár juttatta vezetéshez a vendégeket.

Fordulás után a Duna-partiak első támadásukból, Nagy Jenő révén kiegyenlítettek. A nevezett csakhamar vezetéshez is juttathatta volna övéit, ám a kezezés miatt megítélt büntetőt elpuskázta. A 72. percben a KFC játékosedzője talált Timár kapujába, ezzel már a hazaiaknál volt az előny. Az ipolyságiak kitámadtak, balszerencséjükre továbbra is pontatlanul céloztak. Ismét Bodzsár és Takó hibázott góllal kecsegtető helyzetben. A végeredményt a 76. perc?ben Nagy állította be.

KOMÁROM–ŠAHY 3:1 (0:1). Gólok: Nagy Jenő (48., 76.), Zd. Kršteňanský (72,), ill. Bodzsár (34.). Sárga lap: Tóth, Csáky, Takó. Játékvezető: Valko, 300 néző.

KOMÁRNO: Benko–Lőrinc, Bazinský, Ágh, Nagy Jenő (88. Untermayer), Sklenář, Podlucký, Dobrý (83. Mačanský), Zd. Kršteňanský, Gonzáles, Bátora (50. Bagin). ŠAHY: Timár–Mihalovič, Šebo, Csáki, Studva, Tóth, Zoufal, Bartal, Takó (78. Maslák), Urblík N., Bodzsár. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?