Elindulnak a gútaiak az idei cselgáncsligában?

Vincze Ferenc, az ŠK Kolárovo vezetőedzője:
Március 10-ig ugyan lenne még lehetőségünk jelentkezni, de nem tesszük meg, mert továbbra sincs meg a cselgáncsligára szükséges csapat váza. A fiúk többsége nem edz, szétszéledtek. Mindegyikük oda ment, ahol megélhetési lehetőséget talált. Tavalyi I.

Vincze Ferenc, az ŠK Kolárovo vezetőedzője:

Március 10-ig ugyan lenne még lehetőségünk jelentkezni, de nem tesszük meg, mert továbbra sincs meg a cselgáncsligára szükséges csapat váza. A fiúk többsége nem edz, szétszéledtek. Mindegyikük oda ment, ahol megélhetési lehetőséget talált. Tavalyi I. ligás együttesünkből négyen Magyarországon dolgoznak. Csak ketten maradtak edzésben. Sajnos azzal, hogy nem tudtunk városunkban munkát kínálni a fiúknak, a cselgáncssport elveszítette őket. Lehetőségeim kimerültek, s kénytelen leszek átértékelni eddigi értékrendemet is, melyben a cselgáncs volt az első helyen. Végérvényesen bebizonyosodott, hogy kisvárosban támogatás nélkül nem lehet élsportot csinálni. Dilemmában vagyok, s jelenleg az ifik tartják bennem a lelket. Csapatuk az I. ligában szerepel, Kollár Richárd, Kárpáty Ernő és Pilisi Darina ebben a korosztályban, Benkóczky Marián pedig a 23 éven aluliak között válogatott kerettag. Ők ma a gútai cselgáncs legnagyobb reménységei, s miközben ezt mondom, sajog a szívem, hogy elvesztettük ígéretes és többször helytállt tehetségeinket. (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?