Pozsony. Vasárnap Medgyes Renáta (AK Dunajská Streda) női magasugrásban 186 centivel teljesítette a márciusi, bécsi fedett pályás atlétikai Európa-bajnokság kiküldetési szintjét (184).
Egyéni csúcsra tör
Medgyes Renáta a bécsi Eb-n is indulhaM. Nagy László felvétele Pozsony. Vasárnap Medgyes Renáta (AK Dunajská Streda) női magasugrásban 186 centivel teljesítette a márciusi, bécsi fedett pályás atlétikai Európa-bajnokság kiküldetési szintjét (184). A 19 éves csallóközi lány idei szereplését Pogány Mihály edző értékelte lapunknak: „Nem ez volt Reni utolsó szava ebben az idényben, hiszen a pozsonyi versenyen tisztán, magasan vitte át az említett magasságot, és egyéni csúcskísérletei a 190 centin is ígéretesek voltak. Százhatvantól minden emelés után sorra elsőre ugrotta át a lécet, remélem, rövidesen megjavítja 188 centis egyéni csúcsát. Vártuk, de nem kell túlbecsülni ezt az eredményt. Jelenleg az a fontos, hogy tanítványomat a felnőttek között is jegyezzék, ott legyen az Eb-indulók sorában. Idén ez volt a harmadik rajtja: Hustopečében 183-mal kezdett, Pozsonyban 180-nal folytatta, majd következett az újabb fővárosi szereplés.” Elmondta, hogy Reni nehezen szabadul a Csallóköztől, ahol a szükséges felkészülési körülmények az év nagy részében hiányoznak. Három edzőtáborban (Csorba-tó, kétszer Nymburk) készült a zajló fedett pályás idényre. Medgyes ma és vasárnap Pozsonyban versenyez, február 12-én Čejkovicében, majd 16-án a pozsonyi szlovák bajnokságon indul. Utána még egy edzőtábor, és irány a bécsi Eb. Megdől az egyéni csúcsa? Kedd estig nyolc szlovák atléta birkózott meg a kontinensviadal kiküldetési szintjével: Medgyes, Melová és Lázničková (női magasugrás), Haborák és Mikuláš Konopka (férfi súlylökés), Dana Velďáková (női hármasugrás), Briňarský (vágtaszám) és Lopuchovský (400 m). (jmk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.