Egy lépésre a csúcstól

Nagytárkány |

<p>Legutóbb másodikok lettek a tőketerebesi területi focibajnojkság I. osztályában, a hétvégén kezdődő évadban már merészebb álmaik is lehetnek a nagytárkányiaknak. Tavasszal kiváló teljesítményt nyújtottak, s az őszi ötödik helyről feltornázták magukat a táblázaton, végül két ponttal lemaradva végeztek az Úpor mögött.</p>

„Szerintem az döntött, hogy kétszer is ikszeltünk a Zemplínske Hradište ellen. Teljesítményünkkel így is elégedett vagyok – pillant vissza az elmúlt bajnokságra Bányácski Kornél edző. – Sorainkból került ki a mezőny harmadik legjobb góllövője, Balogh István, 21 találattal. Testvére Dušan, Orosz Gergő, Kocsis Ferenc és Proscsák Norbert kiemelkedő játékához a többiek támogatása is kellett.” Nyáron megerősödött a csapat: Királyhelmecről Kocsis Zoltán érkezett, Nagytárkányban folytatja a borsi Nagy Norbert, a zétényi Molnár Tamás és László, és sérüléséből felépült Bodnár István. Számolhatnak a hazai ifjú tehetséggel, Gress Adriánnal is. „Ha jobban kihasználjuk helyzeteinket, s megváltozik a játékosok hozzáállása, akkor merészebb álmaink is valóra válhatnak” – véli Bányácski edző. (pan)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?