Dzeko: essen ki a bíró is

<p>A vb-újonc bosnyákok második mérkőzésükön is vereséget szenvedtek, így már nem juthatnak tovább az F csoportból.</p>

ÖSSZEÁLLÍTÁS

A mexikói csapat az első fordulóban még elbírta, hogy két szabályos gólját érvénytelenítették les címén, és így is 1:0-ra verte Kamerunt (A csoport), az F kvartettben szereplő bosnyákokban azonban nem volt meg a lelkierő, hogy túltegyék magukat az igazságtalanságon Nigéria ellen.

„Szégyen, amit a játékvezető művelt, neki is haza kellene mennie! Megváltoztatta az eredményt és a mérkőzést is!” – háborgott Edin Dzeko, a bosnyákok csatára a mérkőzés után, joggal. A 21. percben ugyanis a Manchester City csatára egy szép kiugratás után Enyeama hálójába lőtt, ám Peter O´Leary játékvezető aszszisztense jelzésére les miatt érvénytelenítette a találatot.

A Dnevi című bosnyák lap szerint „egy új-zélandi amatőr fosztotta meg Besicéket az álmaiktól”, s ironikusan feltette a kérdést, egy biológusprofesszor ténykedésére valóban szükség van-e a futball legnagyobb és legrangosabb seregszemléjén. „Ha jól játszunk, bárkit le tudunk győzni, de ha nincsenek megfelelő hangulatban a játékosaim, nem tudok csodát tenni” – hangsúlyozta Safet Susic szövetségi kapitány.

Pedig a nigériaiak sem nyújtottak világverő teljesítményt, de helyzeteikből Peter Odemwingie révén egyet értékesítettek és 1:0-ra megnyerték a mérkőzést. A bosnyákok azonban már nem tudtak újabb szabályos gólt szerezni (a ráadás pillanataiban még majdnem született egy szabálytalan góljuk is, miután Dzeko kézzel tette maga elé a labdát a tizenhatoson belül, de lövését Enyeama a kapufára rúgta fektében), és az argentinoktól elszenvedett 2:1-es vereség után újra kikaptak, így már biztosan nem juthatnak a nyolcaddöntőbe.

„Elképesztő volt a forróság, a pálya állapota sem kedvezett nekünk, megvoltak az okaink a vereségre. Sajnálom ezt a generációt, többet érdemeltek volna – mondta Susic, aki elismerte, nem futballoztak igazán jól. – Megérdemelten nyert Nigéria, nem akartuk becsapni magunkat, tudtuk, hogy ez jön, mindenki tisztában volt vele, hogy nem mi vagyunk az esélyesek.”

„Mivel rajongóink igen csalódottak voltak az Irán elleni 0:0 után, szükségünk volt a sikerre. Ha továbbjutunk a csoportból, már minden lehetséges, lehet, hogy annyira feldobódunk, mint a legutóbbi Afrikai Nemzetek Kupáján” – bizakodott a meccs emberének választott Odemwingie. (nso, ot)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?