Djokovics az egyik legnagyobb esélyes

<p>Ma kezdődik a wimbledoni tenisztorna: a nőknél biztosan nem lesz címvédés, a férfiaknál is meglepetés volna.</p>

ÖSSZEÁLLÍTÁS

A nőknél a tavalyi meglepetésgyőztes, a francia Marion Bartoli nem sokkal később bejelentette visszavonulását, így az előjelek alapján a Londonban hagyományosan jól teljesítő Serena Williams és Marija Sarapova a legesélyesebb a diadalra. A 32 éves amerikai világelső ötször diadalmaskodott a „szent gyepen”, az oroszok friss Roland Garros-győztese pedig éppen tíz éve ünnepelhetett Angliában. Rajtuk kívül a tavalyi év felfedezettje, a párizsi salakon idén döntős román Simona Halep, továbbá a két éve finalista lengyel Agnieszka Radwanska is okozhat meglepetést.

A férfiaknál tavaly Andy Murray személyében 77 esztendő után köszönthetett ismét hazai győztest a közönség, ám a skót játékos másfél hete a nyolcaddöntőben búcsúzott a Queen's Clubban, előzőleg pedig idén csak elődöntőket tudott felmutatni. Kérdés, hogy a nemrég edzőnek szerződtetett, ugyancsak wimbledoni bajnok Amelie Mauresmo milyen hatással lesz a formájára. A hónap elején kilencedik Roland Garros-serlegét elhódító, világelső Rafael Nadal a hallei füves versenyen már a 16 között búcsúzott, és az sem túl jó előjel a számára, hogy 2013-ban bombameglepetésre már az első fordulóban kiesett Wimbledonban. A Párizsban döntős Novak Djokovics – aki mindössze 170 pontra van Nadaltól a világranglistán – ugyanakkor kiegyensúlyozott szezont fut, ráadásul márciusban megnyerte mindkét nagy amerikai keménypályás versenyt Indian Wellsben, illetve Miamiban. A hétszeres bajnok svájci Roger Federer a múlt héten hallei trófeájával jelezte, hogy továbbra is számolni kell vele kedvenc borításán.

Az Australian Open-bajnok svájci Stanislas Wawrinka újabban gyenge formát mutat, a 2010-ben döntős cseh Tomáš Berdych pedig mintha továbbra sem tudna felnőni a legnagyobbak mellé. A fiatalok közül az ATP-rangsor közvetlen élcsoportjába jutott kanadai Milos Raonicnak, lett Ernests Gulbisnak és bolgár Grigor Dimitrovnak is adott a lehetőség egy jó eredményre.

Az év harmadik Grand Slam-tornáján hét szlovák és egy magyar teniszező lép pályára. Babos Tímea a hazai Naomi Broadyval találkozik az első fordulóban. A 24 éves brit játékos a 164. a világranglistán, eddig háromszor indult a füves pályás Grand Slam-tornán, de a nyitókörnél tovább egyszer sem jutott.

Szlovákiát öt női teniszező képviseli Wimbledonban. Érdekesség, hogy a 10. kiemelt Dominika Cibulková és Daniela Hantuchová is kanadai ellenféllel találkozik, Cibulková Aleksandra Wozniakkal, Hantuchová pedig a 13. helyen rangsorolt Eugenie Bouchard-ral. Mindkét kanadai teniszező komoly részt vállalt csapata Szlovákia elleni 3:1-es győzelmében a Fed-kupa I. Világcsoportjába jutásáért játszott összecsapáson – amelyre sem Cibulková, sem Hantuchová nem utazott el…

Magdaléna Rybáriková a svájci színekben versenyző, de szlovák származású Belinda Benciccsel csap össze, a Párizsban Venus Williamst búcsúztató Karolína Schmiedlová Alizé Cornet-val játszik, Jana Čepelovához pedig Flavia Pennettát sorsolták.

Kemény ellenfelet kapott Martin Kližan, aki Rafael Nadallal találkozik. Kližan a Roland Garroson az első fordulóban a Top 10-be tartozó japán Nisikorit búcsúztatta, de Nadal azért más kategória, még akkor is, ha a fű nem tartozik a kedvenc borításai közé. „Harcos meccs lesz. Nadal nagyon akar majd nyerni, hiszen ez Wimbledon, amit meg akar nyerni. Én azon leszek, hogy minél jobban megnehezítsem a dolgát, és azt gondolom, hogy füvön erre van is esélyem” – nyilatkozta Kližan.

Lukáš Lackót is spanyol ellenféllel hozta össze a sors, ő a 23. kiemelt Tommy Robredóval játszik. (SITA, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?