<p>Lemondott az igazgatótanács elnöki posztjáról Csutora Norbert, a somorjai ŠTK II. ligás labdarúgócsapatának mecénása. A csallóközi vállalkozót döntése okairól és következményeiről faggattuk.</p>
Csutora: „A somorjai foci megy tovább”
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13818632874906_83.jpg.jpg?itok=03DfmVzr)
BŐD TITANILLA
Miért mondott le az igazgatótanács elnöki posztjáról?
Én nem magamnak akartam egy klubot, hanem szerettem volna, ha a somorjaiaknak van egy klubjuk. Amikor öt éve belefogtam ebbe az egészbe, három célom volt. Az eredményességre vonatkozó célkitűzést maximálisan sikerült teljesíteni, a felnőttcsapat ma a II. ligában játszik. A másik célt, hogy a szurkolók és a szülők kötődjenek a klubhoz, szintén sikerült elérni, jó úton járunk. A harmadik célom viszont az volt, hogy minél több helyi vállalkozó kapcsolódjon be a klub működtetésébe. Ezt nem sikerült teljesítenem.
Miért?
Vannak ugyan részvényesek, de nem elegen, egyelőre rajtam kívül heten. Szeretném, ha az elkövetkező fél évben további szponzorok állnának a klub mellé, hogy a somorjai futball tovább működjön. Az anyagi terhek 60–70%-át eddig én viseltem, de ezt valahogy másképp kell megoldani. Más II. ligás klubok a várostól is nagyobb támogatást kapnak.
Azt gondolja, hogy más esetleg sikeresebben talál szponzorokat, részvényeseket, mint ön?
Meglehet, hogy itt az emberek kényelmesek, s azt hiszik, majd én megoldom a problémát. A lemondásommal tudatni akartam, hogy ha Somorján futballt akarunk, akkor azért többünknek kell összefognunk. Nem jó, ha egy vagy másfél emberen múlik minden.
Azért döntött már októberben, hogy a bajnokság végéig kialakulhasson az új rendszer?
Mi mindig korrekt módon csináltuk a focit, a költségvetésünk egészen a szezon végéig fedve van. Becsülettel végigjátsszuk ezt az idényt, májusig elég időnk van arra, hogy eldöntsük, mi lesz tovább. Nem arról beszélünk, hogy jövő héten vagy a következő hónapban már nem lesz miből fenntartani a klubot, nincs anyagi gondunk.
Az anyagiak hány százalékát kész állni a jövőben?
Én besorakoznék a többiek közé, nem akarok kilógni. Egy akarok lenni a sok közül, azt szeretném, ha a klub több kisebb szponzorra támaszkodna, s ez biztosítaná a stabilitását.
A következő szezonban a jelenleginél kisebb költségvetéssel számolnak?
Az ifjúságra szánt összegek maradnak úgy, mint eddig, mert szerintem ez kiemelkedő fontosságú. Az A csapat pedig olyan szinten lesz, amilyenre a közösség összegyűjti a pénzt. Bízom benne, hogy Somorján és környékén van elég futballszerető ember. Most be lehet bizonyítani, hogy van erre igény.
Ön is fog tárgyalni a potenciális új szponzorokkal, részvényesekkel, vagy ezt az új elnökségre hagyja?
Természetesen én is tárgyalni fogok. Az elsődleges cél, hogy az ifjúság maradjon az eddigi szinten, a felnőttcsapat pedig olyan osztályban fog játszani, amilyenre a közösség képes lesz összeszedni az anyagiakat, de legrosszabb esetben is a III. ligában.
Jelenleg mennyiből gazdálkodik a klub?
62 000 eurót fordítottunk az utánpótlás-nevelésre, ugyanennyit tett ki a rezsiköltség, a felnőttcsapat működtetése pedig 220 000 euróba kerül.
Mennyit áll ebből az önkormányzat?
Az önkormányzat az ifjúságot támogatja 24 000 euróval, plusz a villany- és a vízszámlát állja.
Azt szeretné, ha az önkormányzat vállalna nagyobb részt a klub működtetéséből, vagy pedig azt, ha a vállalkozók karolnák fel a klubot?
Én ezt mind egy közösségnek veszem. Nem hiszem, hogy az önkormányzat ezután többet tudna segíteni, ha eddig nem tudott. De az önkormányzaton belül is vannak olyanok, akik magánszemélyként segíthetnek.
Hogyan fogadták a döntését a klubon belül? Nem ijedtek meg a játékosok, hogy ezzel vége a focinak Somorján?
De nincs vége a focinak! A foci megy tovább. Arról, hogy milyen eredményeket érnek el a futballisták, csak ők maguk tehetnek. A költségvetés a szezon végéig biztosítva van. Ha egy buszban más lesz a sofőr, attól a busz ugyanúgy folytatja útját. Nálunk rendben vannak a fizetések, működünk ugyanúgy, ahogy eddig.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.