Csikócsapatok csatája

Érsekújvár/Párkány. A III. liga nyugat-szlovákiai csoportjában ma délután (17.00) izgalmas járási rangadóra van kilátás a Nyitra-partiak otthonában, ahol a rivális párkányiak vendégszerepelnek. Érdekes módon mindkét csapatnál a fiatalítás jegyében teltek a nyári felkészülés napjai.

A párkányiak csikócsapata elleni meccsen az érsekújvári fiatalok három pontra számítanakMilan Drozd felvételeA vendéglátók az előző két fordulóban még nem szereztek három pontot, az idénynyitón is csupán remiztek. Legutóbb pedig a bősi pályán kaptak ki, méghozzá osztálykülönbséggel Jozef Chovanec védencei, akik paradox módon jóval több helyzetet teremtettek a találkozón, mint a győztesesek. „Akár nyerhettünk is volna, ám kimaradtak ziccereink. Ráadásul kiváló formában védett a bősiek kapusa, Izsmán. Tanítványaim ugyan tehetségesek, ám a tapasztalat hiánya a döntő momentumoknál érezteti hatás. Idegesek, megremeg a lábuk, elpuskázzák a gólhelyzeteiket. Remélem, a mai párharcon ezen a téren is javulást tapasztalok és megszerezzük első idénybeli győzelmünket” – nyilatkozta lapunknak derűlátón Jozef Chovanec, a hazaiak trénere. Megtudtuk, optimizmusához nagyban hozzájárul az is, hogy a kollektíva három kezdőembere ezúttal már csatasorba állhat. Hlavačka kitöltötte büntetését, Palacka és Mazúch felépült sérüléséből. – A nevezettek nagyot lendíthetnek offenzívánkon. Célunk a győzelem” – latolgatta az esélyeket Jozef Chovanec.

Párkányi kollégája viszont gondban van, hiszen a dolgok jelenlegi állása szerint Varga, Tárnyik és Kovács Zoltán sérülése olyannyira komolynak tűnik, hogy nem avatkozhatnakjátékba. A hazaiakhoz hasonlóan nekünk is csikócsapatunk van, mely elsősorban hazai környezetben igyekszik begyűjteni a pontokat. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a derbire veszteni megyünk” – fogalmazott Bohumil Toběrný, a vendégek edzője, aki közreadta, hogy tanítványai önbizalmát nagyban növelte a Nyugat-szlovákiai Futballszövetség Kupájának hétközi fordulója, hiszen az ógyallaiak otthonában rendes játékidőben elért döntetlenjük (2:2) után büntetőkkel biztosították be a továbbjutást. (ái)

MECSSKALAUZ

Táblázatsorok

7. Štúrovo 2 1 0 1 5:6 3

15. Nové Zámky 2 0 1 1 2:5 1

Tavaszi eredmény

Nové Zámky–Štúrovo 1:1 (0:0), g.: Fehérvári (60.), ill. Kelko (72.).

Tippünk

A találkozón a hazaiak 2:1-es győzelme kerül a jegyzőkönyvbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?