Cibulková sima sikere

<p>Wimbledon. Dominika Cibulková könnyedén vette az első akadályt, Karolína Schmiedlová, Magdaléna Rybáriková és Babos Tímea viszont már befejezte szereplését a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon.</p>

ÖSSZEÁLLÍTÁS

A tizedik helyen kiemelt Cibulková egy óra és egy perc alatt elintézte (6:1, 6:2) a selejtezőből felkerült kanadai Aleksandra Wozniakot. „Elfogadható teljesítményt nyújtottam, minden sikerült. Annak örülök, hogy ilyen könnyedén jutottam a 2. fordulóba. Élveztem a teniszt, nem volt miért izgulnom. A második játszmában 4:0-s állásnál némi gondot okozott a naplemente, mert kontaktlencsét használok, de ma nem hoztam magammal. Mondtam is magamban, ez nem lesz jó, de szerencsére megbirkóztam a helyzettel” – nyilatkozta győzelme után Dominika Cibulková.

Három játszmát töltött a pályán Karolína Schmiedlová a jóval esélyesebb francia Alizé Cornet ellen, s végül 132 percnyi játék után 6:4, 4:6, 2:6-ra kikapott. A 19 éves kassai lány, aki jelenleg 58. a világranglistán, nem tudta megismételni korábbi katowicei sikerét a világ volt 11. legjobb játékosa ellen. „Ő jobban adogatott a harmadik játszmában, s ez döntött” – mondta Schmiedlová.

Hetedik alkalommal sem sikerült az 1. fordulóból továbblépnie Wimbledonban Magdaléna Rybárikovának. Jó kezdés után a szlovák játékos három szettben kikapott a szlovák származású svájci Belinda Bencictől (6:2, 3:6, 3:6). Rybáriková a második játszma 3:2-es állásáig jobb volt, de utána már csak három játékot nyert meg. Bencic 5:3-as állásnál adogatott, és első meccslabdáját megnyerte.

Babos Tímea sem jutott be a 64 közé, mivel az első fordulóban három játszmában (6:2, 6:7, 0:6) kikapott a hazai közönség előtt szereplő Naomi Broadytól. A magyar játékos remekül kezdett, és kereken fél óra óra alatt megnyerte az első játszmát. A következő szett viszont kiegyenlített játékot hozott, mindketten hozták saját adogatásaikat, majd a rövidítésben Broady a harmadik szettlabdáját értékesítve egyenlített. A harmadik szakaszban a brit teniszező hengerelt, végül 1 óra 50 perc alatt nyert. (SITA, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?