Cibulková nem nyert, de így is boldog

<p>Nem tudta győzelemmel zárni káprázatos menetelését az ausztrál nyílt teniszbajnokságon a szlovák Dominika Cibulková – az Australian Open döntőjében a kínai Li Na 7:6, 6:0-ra nyert a szlovák játékos ellen. „Ez a legkedvesebb Grand Slam-tornám” – mondta így is a 20. kiemelt szlovák teniszező a meccs után.</p>

ÖSSZEÁLLÍTÁS

Szlovák női teniszező korábban még sosem szerepelt Grand Slam-torna döntőjében (a férfiak közül is csak Miloš Mečířnek sikerült a bravúr, ám az 1986-os US Open és az 1983-es Australian Open fináléjában is kikapott), s Cibulková fogadkozott, hogy tovább álmodja az álmot, s a trófeát is begyűjti. A melbourne-i fináléban azonban azzal a kínai Li Nával került szembe, aki szlovák ellenfeléhez hasonlóan addig csak egy szettet veszített a tornán, ráadásul sokkal több a tapasztalata: Ausztráliában már kétszer volt döntős, s mindkétszer veszített.

Kulcsfontosságú

első szett

A 31 éves kínai versenyző most semmit nem akart a véletlenre bízni, vezetett 2:0-ra és 3:1-re is, de Cibulková fordított, 4:3-nál és 5:4-nél is nála volt az előny. 5:6-nál kivédte kínai riválisa játszmalabdáját, ám a rövidítésben kikapott. Ez döntött a mérkőzésről, a második szettben ugyanis már csak Li Na akarata érvényesült, Cibulková képtelen volt felvenni a ritmust, s bár az első három játékból kettőben 30:0-ra vezetett, a második játszmát végül 6:0-ra elvesztette.

„Nem volt egyszerű, de büszke vagyok magamra, mert szerintem jól játszottam, s mindent megtettem a sikerért. Li Na azonban fantasztikusan teniszezett. Nincs miért szemrehányást tennem magamnak, még a második szettért sem, mert ott is küzdöttem a pontokért, de ellenfelem egyre felszabadultabban játszott. Az egyetlen dolog, ami miatt kicsit mérges vagyok, az adogatásom. Nem voltak most olyan jó szerváim, mint az elmúlt két hét során, s ebből Li Na is profitált” – foglalta össze a mérkőzést a 24 éves Cibulková.

A legidősebb bajnoknő

Li Na 31 évesen szerezte meg a trófeát, ezzel az open-éra (az 1968 utáni időszak) legidősebb Australian Open-bajnoknője lett. „Nem vagyok öreg, hiszen nyertem – nyilatkozta a finálét követően a kínai játékos. – Már a torna elejétől téma volt egyes játékosok életkora. Én azt mondom, a kor egyáltalán nem számít. Ami lényeges, az a Grand Slam-diadalok száma, és én éppen most szereztem egyet.”

Li Na harmadik alkalommal játszott a fináléban Melbourne-ben, s a korábbi két döntőjét úgy vesztette el, hogy az első szettet megnyerte. „Ezekre a korábbi meccsekre egyáltalán nem gondoltam. Ha így tettem volna, egyből fel is adhattam volna a mérkőzést. Játék közben csak arra koncentrálok, ami a pályán történik, nem a múltra, amit már úgysem befolyásolhatok” – mondta Li Na, akinek ez volt a második Grand Slam-győzelme, egyszer már a Roland Garroson is megszerezte a trófeát.

Hagymácska,

a zsebrakéta

Miközben a nemzetközi sajtó Li Nát ünnepli, nem feledkeznek meg Cibulková érdemeiről sem. Az AFP hírügynökség „zsebrakétának” (Pocket Rocket) nevezte a 161 centiméteres szlovák teniszezőt, az amerikai szaksajtó a Cibulková nevet lefordítva „hagymácskaként” emlegeti a 24 éves versenyzőt, aki belopta magát az ausztrál közönség szívébe.

„Ez a legkedvesebb Grand Slam-tornám” – mondta könnyek között a döntő utáni beszédében, s szavait óriási taps fogadta.

„Utólag megtudtam, hogy Szlovákiában kisebb eufóriát okozott a menetelésem. A sikeremet azoknak a szurkolóknak ajánlom, akik szorítottak nekem, és velem együtt élték át az egész tornát. A Pome! csatakiáltást most már az egész világon ismerik” – nyilatkozta Cibulková a szlovák sajtónak.

Babonák és jóslatok

Cibulková édesanyja, az egykori SDKÚ-s képviselő Katarína Cibulková nem nézte a tévében a döntőt: „Az eddigi meccseit sem néztem, és mindig nyert. Babonából most is ragaszkodom a bevált módszerhez. Nem akarom, hogy én legyek az oka, ha esetleg kikap.”

Bár a szlovák teniszező a rituálék betartása ellenére vereséget szenvedett, a világranglistán így is előrelépett, s mától a 13. helyen áll. Ennél csak egyszer volt magasabban, a 12. helyen, 2009 júliusában, amikor elődöntőt játszhatott a Roland Garroson.

„Remélem, hogy nem utoljára szerepelhettem Grand Slam-torna döntőjében. S hogy mikor kerülök be végre a Top 10-be? Nem szeretek jósolgatni, de ha így fogok játszani, akkor hamarosan ez is sikerül” – mondta a rá jellemző széles mosollyal Cibulková, aki kihagyja a párizsi tornát, s hamarosan hazai közönség előtt fog játszani: február második hétvégéjén a szlovák Fed-kupa-csapat Németországot fogadja az 1. fordulóban az I. Világcsoportban. (SITA, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?